Stanislas Wawrinka (stanislas wawrinka, )
Sport

Djokovic kizúgott az Australian Openről

Stanislas Wawrinka öt szettben győzte le a címvédőt az ausztrál nyílt teniszbajnokság negyeddöntőjében.

Nagy csatára lehetett számtani előzetesen a második helyen kiemelt, egyben címvédő Novak Djokovic és a nyolcadikként rangsorolt Stanislas Wawrinka között, ugyanis a két teniszező a közelmúltban több öttszettes csatát is vívott egymással.

A szerb elég magabiztos játékkal indított, ráadásul a svájci nem volt túl meggyőző az első felvonásban, így a játékrészt Nole nyerte 6-2-re – 31 perc alatt. A második játszmában feljavult Wawrinka játéka, sokkal bátrabban játszott, mint azt megelőzően, így sikerült egyenlítenie (6-4-gyel), sőt, a kelleténél többet rontó Djokovic hibáit kihasználva a harmadik szettet is megnyerte, ráadásul 6-2-re.

Elég mély gödörből kellett kikecmeregnie Djokovicnak, ám egy nem annyira eltervezett, mint inkább szerencsés ütéssel a maga javára fordította a negyedik játszma kulcsmomentumát, így az ötödik szettre maradt a döntés.


Ezúttal Djokovic gratulált Wawrinkának
Fotó: AFP

Sokáig fej fej mellett haladtak a felek, majd amikor Wawrinka megneszelte, hogy lehet keresnivalója a mérkőzésen, kissé visszább vett és biztonsági játékot játszott. Neki lett igaza, ugyanis a legvégén Djokovic két rossz ütésének is köszönhetően végül egy kereken négyórás mérkőzésen kerekedett felül szerb ellenfelén.

Wawrinka ellenfele a legjobb négyben a cseh Tomás Berdych lesz, aki a spanyol David Ferrert búcsúztatta a játéknap korábbi szakaszában. A másik ágon szerdán jönnek a negyeddöntők, a világelső Rafael Nadal a bolgár Grigor Dimitrovval, míg a játéknap slágermérkőzésén Roger Federer Andy Murrayjel meccsel.

A junioroknál az egyesben a nyitókörben kiesett Stollár Fanny párosban a brit Isabelle Wallace-szal az oldalán bejutott a második fordulóba, miután döntő rövidítésben legyőzte a Jana Fett, Margot Yerolymos horvát, francia duót.

Eredmények – Australian Open

férfiak, negyeddöntő:
Wawrinka (svájci, 8.)-Djokovic (szerb, 2.) 2:6, 6:4, 6:2, 3:6, 9:7
Berdych (cseh, 7.)-Ferrer (spanyol, 3.) 6:1, 6:4, 2:6, 6:4

nők, negyeddöntő:
Li (kínai, 4.)-Pennetta (olasz, 28.) 6:2, 6:2
Bouchard (kanadai, 30.)-Ivanovic (szerb, 14.) 5:7, 7:5, 6:2

a további párosítás:
Azarenka (fehérorosz, 2.)-A. Radwanska (lengyel, 5.)
Halep (román, 11.)-Cibulkova (szlovák, 20.)

junior páros, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Stollár Fanny, Isabelle Wallace (magyar, brit, 5.)-Jana Fett, Margot Yerolymos (horvát, francia) 3:6, 6:3, 12-10

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.