Sport

Mocsai nyílt sisakos meccset akar játszani

Mocsai-Lajos(960x640).jpg (mocsai lajos, )
Mocsai-Lajos(960x640).jpg (mocsai lajos, )

A magyar válogatott szövetségi kapitánya bízik benne, hogy játékosai teher nélkül lépnek pályára a házigazda dánok ellen.

Gálázva vertük a macedónokat

Felszabadult játékot vár csapatától a házigazda és egyben címvédő dánok ellen 20.30 órától sorra kerülő középdöntős összecsapáson Mocsai Lajos, a férfikézilabda Európa-bajnokságon szereplő magyar válogatott szövetségi kapitánya.

A szakember azt követően, hogy vasárnap inkább a regenerációra fektette a hangsúlyt, hétfőn délelőtt egyórás, főként taktikai elemekből álló tréninget vezényelt együttesének. Előtte arra hívta fel játékosai figyelmét, hogy ezen az Eb-n minden csapat felnő az adott feladathoz, így nekik is ezt kell tenniük, amihez a lehető legjobb formájukra lesz szükség.


Mocsai Lajos tart eligazítást a játékosoknak
Fotó: MTI

„A dánok ellen, úgy néz ki, mindenki borzasztóan szorongva lép pályára, nem sok eséllyel. Tizennégyezer ember előtt szerepel a hazai csapat, végig ugyanazon a színhelyen, s belakva ezt a területet rendkívül magabiztos, igazi örömkézilabdát játszik” – nyilatkozta a tréner.

Mocsai hozzátette: amennyiben a papírformának megfelelően az izlandiak legyőzik a macedónokat, szinte biztos, hogy a magyar csapat a nyolcadik helynél hátrébb nem végezhet, márpedig ez volt a torna előtt a szövetség hivatalos célkitűzése.

„Teher nélkül kell pályára lépniük a játékosoknak. Nagy sebességű, nyílt sisakos, jó mérkőzést szeretnénk játszani, sok rizikót felvállalva bátran kell kézilabdáznunk” – összegezte az estére vonatkozó elképzelést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik