Sport

Évek óta nem láttuk ezt a Federert

Roger Federer (roger federer, )
Roger Federer (roger federer, )

A svájciak korábbi világelsője nagyszerű játékkal győzte le Jo-Wilfried Tsongát és bejutott az Australian Open negyeddöntőjébe.

A svájci klasszist korábban már párszor megtréfálta gall riválisa, azonban ezen a hétfői napon a franciának esélye sem volt. Az első szettben Roger Federer ellenállhatatlan volt, egészen hihetetlen szögeket ütött meg, így kevesebb, mint fél óra elegendő volt neki, hogy 6-3-ra behúzza a felvonást.

A második játszma már kiegyenlítettebb játékot hozott, Jo-Wilfried Tsonga 5-5-ig abszolút pariban volt, ám ekkor a svájci el tudta venni ellenfele adogatását. Federer eddig a tornán nem nagyon szenvedett adogatóként és ezúttal sem került porszem a gépezetbe, így sikerrel szervált a második szett megnyeréséért.

A harmadik játékrészben Roger Federer időnként kiengedett, így történhetett meg, hogy Tsonga – írd és mondd – eljutott egyetlen bréklabdáig, ám ezt sem sikerült értékesítenie. A svájci ellenben négyből egyet bevágott, ez pedig elegendőnek is bizonyult ahhoz, hogy 6-4-re megnyerje a játszmát, 112 perc alatt intézte el Tsongát.

Roger Federer karrierje során 41. alkalommal jutott be egy Grand Slam-torna negyeddöntőjébe, ez eddig egyetlen férfiteniszezőnek sikerült a történelem során, az amerikaiak korábbi klasszisának, a nyolc GS-viadalt arató Jimmy Connorsnak.


Roger Federer fantasztikusan játszott
Fotó: Europress

Federer ellenfele a következő körben a brit Andy Murray lesz, aki ugyan először veszített szettet az idei Australian Openen, de összességében így is simán verte a francia Stephane Robertet. A világelső Rafael Nadal is ott lesz a negyeddöntőben, ő a japán Nisikori Kejt búcsúztatta három szettben.

Arról már írtunk, hogy a nőknél kiesett Marija Sarapova. Az ötödik kiemelt Agnieszka Radwanskával a játéknap zárómérkőzésén nem esett meg az csúfság, hogy ne tudta volna behúzni a kötelező győzelmet, 6-1, 6-3-ra verte a spanyolok meglepetésemberét, Garbine Muguruzát.

Eredmények – Australian Open, 4. kör

nők:
A. Radwanska (lengyel, 5.)-Muguruza (spanyol) 6:1, 6:3
Azarenka (fehérorosz, 2.)-Stephens (amerikai, 13.) 6:3, 6:2
Cibulkova (szlovák, 20.)-Sarapova (orosz, 3.) 3:6, 6:4, 6:1
Halep (román, 11.)-Jankovic (szerb, 8.) 6:4, 2:6, 6:0

A negyeddöntő párosítása: Ivanovic (szerb, 14.)-Bouchard (kanadai, 30.), Li (kínai, 4.)-Pennetta (olasz, 28.), Halep-Cibulkova, A. Radwanska-Azarenka

férfiak:
Nadal (spanyol, 1.)-Nisikori (japán, 16.) 7:6 (7-3), 7:5, 7:6 (7-3)
Murray (brit, 4.)-Robert (francia) 6:1, 6:2, 6:7 (6-8), 6:2
Federer (svájci, 6.)-Tsonga (francia, 10.) 6:3, 7:5, 6:4
Dimitrov (bolgár, 22.) – Bautista-Agut (spanyol) 6:3, 3:6, 6:2, 6:4

A negyeddöntő párosítása: Nadal-Dimitrov, Murray-Federer, Berdych (cseh, 7.)-Ferrer (spanyol, 3.), Wawrinka (svájci, 8.)-Djokovic (szerb, 2.)

Videó – A Federer-Tsonga mérkőzés összefoglalója:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik