Sport

A női párbajtőr hétvégéje volt a mostani

szász emese (szász emese)
szász emese (szász emese)

Remek bronzérmet nyert a magyar női párbajtőrcsapat a dohai Világkupa-versenyen, úgy, hogy egyetlen tus választotta el Szász Emesééket a fináléba jutástól. A fegyvernem ezzel két harmadik hellyel zárta az évnyitó viadalt, ami nagyszerű teljesítmény. A férfi tőrcsapatnak, sajnos, nem sikerült a párizsi hétvége.

Révész Julianna remek egyéni bronzérme után csapatban is harmadik helyen végzett a magyar válogatott a rendkívül erős, világbajnoki mezőnyben.

A nap érdekesen alakult, a nyolcaddöntő ugyanis rémisztően kezdődött, Svájc már hét tussal is vezetett, aztán a mieink a második és a harmadik körben folyamatosan ledolgozták a hátrányt, és ha valaki csak a 45:38-as végeredményt olvassa, akkor azt is hiheti: sima úgy volt a továbblépés – írja a hunfencing.hu.

A negyeddöntőben Ukrajna következett, amely ismét soraiban tudta a budapesti világbajnokságot kihagyó olimpiai bajnok Semjakinát, de ez sem segített, a mieink a legjobb gyakorlatilag végig vezetve a négy köté jutottak (45:40), ahol Kína következett.

Az elődöntő sokáig álomszerűen alakult, a mieink taktikája, mely szerint Szász Emese támadott és előnyt szerzett, Révész Julianna és Budai Dorinapedig taktikusan védekezve tartotta vagy növelte a különbéget, két körön keresztül tökéletesen bevált. A hajrá azonban a kínaiaké volt, a hetedik és a nyolcadik asszóban egyre csökkentették a magyar előnyt az ázsiaiak, majd az utolsó asszóban a “hirtelen halál”, azaz egyetlen tus döntött – nem Szász Emese javára (28:29).

Fotó: hunfencing.hu

A bronzéremért az Egyesült Államok volt az ellenfél, amely meglepetésre korábban az oroszokat búcsúztatta, azonban az újabb bravúrra esélyük sem volt az amerikaiaknak – szerencsére. A mieink gyakorlatilag végig vezetve, 45:33-ra, biztosan nyerték a meccset, és ezzel nagyon értékes bronzérmet nyertek, megerősítve ezzel jó pozíciójukat a világranglistán. Gratulálunk, nagyon jól sikerült a dohai hétvége női párbajtőrben, csak így tovább!

Nem csoda hát, ha Kovács Iván fegyvernemi vezetőedző is elégedetten kommentálta a történteket:

“Maximálisan elégedett vagyok a hétvégével. Egyéniben és csapatban egyaránt. Ma mindenki hozzátett az eredményhez, fegyelmezetten és taktikusan vívott a válogatott. Svájc már egy győztes meccs után lépett pástra velünk szemben, de hátrányból is biztosan fordítottunk. Az Ukrajna elleni meccset végig mi irányítottuk, és a világranglistaelső Kína ellen is egy egészen pici hiányzott, azt hiszem ezért a verségért nem jár szemrehányás. Pláne úgy, hogy utána az USÁ-nak esélyt sem hagytunk a bronzéremért.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik