Sport

Erőltetett menet vár a Fehérvárra

Mihály Árpád, Sapa Fehérvár AV19 (mihály árpád, )
Mihály Árpád, Sapa Fehérvár AV19 (mihály árpád, )

Pénteken, Grazban kezdi meg az EBEL középszakaszát a Sapa Fehérvár AV19 jégkorogncsapata.

Az már az alapszakasz vége felé közeledve nyilvánvaló volt, hogy a szezon során rapszodikusan teljesítő Sapa Fehérvár AV19 együttese nem ér oda az első hatba, így az alsóházból kell megpróbálnia beverekednie magát az osztrák bázisú jégkorongbajnokság rájátszásába – 10. lett a csapat végül. Nem lesz könnyű dolga a székesfehérváriaknak, ugyanis a hátsó hatosból mindössze két csapat jut be a playoffba, ráadásul a helyezések miatt a Klagenfurt négy, a Dornbirn három, a Graz kettő, a Volán pedig egy pontot visz magával a középszakaszba. Az Innsbruck és a sereghajtó Ljubljana egyet sem.

Pénteken folytatódnak a bajnoki küzdelmek, a Sapa Fehérvár AV19 pedig rögvest az egyik legnagyobb riválisnál, a Graznál vizitál. A szezonban, mint minden más csapattal, négyszer találkozott az osztrák együttesel a Fehérvár, a mérleg pedig igen kedvező, a két hazai 3-1-es győzelem mellett októberben idegenben is sikerült diadalmaskodni szétlövésben. Az egyetlen vereség Grazban csúszott be, akkor 6-1 arányban bizonyult jobbnak a 99ers, de az eredményekből is látszik, hogy ez a különbség túlzó, többnyire kiélezett meccseket vívnak a felek.


Frank Banham (középen) pontjaira a középszakaszban is nagy szükség lesz
Fotó: MTI

A Graz együttese csapatként éri el a sikereit, ennek egyik ékes bizonyítéka, hogy a kanadai táblázaton Olivier Latendresse áll a legelőkelőbb helyen tőlük, ő is a 26. a maga 22 góljával és 12 gólpasszával. Ennél a Fehérvárból hárman is jobb mutatóval rendelkeznek: Frank Banham 42 (17 gól + 25 assziszt), Andrew Sarauer 42 (14+28) és Adam Naglich36 (15+21) egységet szerzett az alapszakaszban.

A kapusok különcsatája is lesz a péntek esti ütközet, ugyanis Danny Sabourin holtversenyben a liga legjobb védési mutatóját tudhatja eddig a magáénak (92,4 százalék), ettől pedig csak egy hajszállal marad el a szezon közben hazatérő Hetényi Zoltán produkciója, aki az eddig neki jutó 17 összecsapáson 92,3 százalékkal védett.

“Négy teljes körön vagyunk túl, láttuk az összes csapatot, ez alapján mondhatom, vagyunk olyan jók, hogy bejussunk a rájátszásba! Keményen kell odaállnunk minden mérkőzésre, az erősségeinkre kell koncentrálnunk, a hibáinkat pedig minimalizálnunk. Az elmúlt néhány napban azon voltunk, hogy ezt a gyakorlatba is átültessük és ha sikerül, lesz esélyünk a playoffra” – tekintett a rájátszás elé Marty Raymond, a fehérváriak vezetőedzője aki sérült Sikorcin Ladislavra és Bálizs Bencére nem számíthat a folytatásban.

A pénteki összecsapást követően a Sapa hazai környezetben fogadja a Dornbirnt, majd Klagenfurtba utazik, fogadja az Innsbruckot és a Ljubljanát. Ezt követően Szlovéniába, majd Innsbruckba látogat a magyar együttes, majd a Klagenfurt és végezetül február 28-án a Graz látogat a Raktár utcába. Ezeken a mérkőzéseken kellene annyi pontot összeszedni, hogy az alsóház első két helyén végezzen a csapat és bejusson a rájátszásba.

Erőltetett menet lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik