Sport

Djokovic megállíthatatlan Ausztráliában

Novak Djokovic (novak djokovic, )
Novak Djokovic (novak djokovic, )

A címvédő viszonylag sima mérkőzésen tudott nyerni az ausztrál nyílt teniszbajnokság férfiversenyének 3. fordulójában.

Novak Djokovicnak fekszik az Australian Open, a szerbek világranglista másodikja ugyanis az elmúlt három esztendőben nem talált legyőzőre Melbourne-ben. Pénteken, a harmadik körben sem okozott neki gondot az újabb győzelem az üzbég Denis Istomin ellen, ráadásul Nole ismét szettveszteség nélkül abszolválta soros mérkőzését.

Az üzbég nyerte a meccs első gémjét, de innentől kezdve csak szaladt az eredmény után, se az első, sem a második játszmában nem tudta igazán megizzasztani neves riválisát. A harmadik felvonás már tartogatott izgalmakat, főleg a legvégén, amikor Djokovic adogathatott 5-4-nél a meccs megnyeréséért, de első kettős hibájával bréklabdához segítette az üzbéget, aki ezt ki is használta. Nem jött ugyanakkor zavarba a szerb, aki egyből elvette ellenfele adogatását, majd sikerrel szervált a találkozó megnyeréséért.


Novak Djokovic címvédésre készül
Fotó: Europress

Djokovic ellenfele a negyedik körben az olasz Fabio Fognini lesz, a 15. helyen kiemelt olasz az amerikai Sam Querreyt búcsúztatta három szettben.

Van egy nagy búcsúzója is a versenynek, a kilencedik helyen rangsorolt Richard Gasquet ugyanis idő előtt kipottyant. A franciát a 17. kiemelt spanyol, Tommy Robredo győzte le négy szettben.

A hölgyeknél a hazai kedvenc, Samantha Stosur esett ki, az ausztrált a szerb Ana Ivanovic verte három szettben.

Eredmények – Australian Open, 3. forduló (a 16 közé jutásért)

férfiak:
Djokovic (szerb, 2.)-Isztomin (üzbég) 6:3, 6:3, 7:5
Robredo (spanyol, 17.)-Gasquet (francia, 9.) 2:6, 7:5, 6:4, 7:6 (8-6)  
Fognini (olasz, 15.)-Querrey (amerikai) 7:5, 6:4, 6:4  
Anderson (dél-afrikai, 19.) – Roger-Vasselin (francia) 3:6, 4:6, 6:3, 7:6 (7-5), 7:5     
Ferrer (spanyol, 3.)-Chardy (francia, 29.) 6:2, 7:6 (7-5), 6:2
Berdych (cseh, 7.)-Dzumhur (bosnyák) 6:4, 6:2, 6:2
Wawrinka (svájci, 8.)-Pospisil (kanadai, 28.) játék nélkül
Mayer (német)-Janowicz (lengyel, 20.) 7:5, 6:2, 6:2

nők:
Ivanovic (szerb, 14.)-Stosur (ausztrál, 17.) 6:7 (8-10), 6:4, 6:2
S. Williams (amerikai, 1.)-Hantuchova (szlovák, 31.) 6:3, 6:3
Li (kínai, 4.)-Safarova (cseh, 26.) 1:6, 7:6 (7-2), 6:3
Kerber (német, 9.)-Riske (amerikai) 6:3, 6:4
Makarova (orosz, 22.)-Niculescu (román) 6:4, 6:4
Pennetta (olasz, 28.)-Barthel (német) 6:1, 7:5
Bouchard (kanadai, 30.)-Davis (amerikai) 6:2, 6:2
Dellacqua (ausztrál)-Cseng (kínai) 6:2, 6:4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik