erdei zsolt (erdei zsolt)
Sport

Örülünk Erdei Zsolt visszatérésének

A Sport24 szavazói szerint jó döntés Madár visszatérése.


Erdei Zsolt egy meccsre biztosan visszatér
Fotó: MTI

A profi bokszolóként világbajnoki címig jutó Erdei Zsolt szerdán bejelentette, nem hagy fel a boksszal, és egy búcsúmeccs erejéig visszatér a ringbe.

Kecskeméten bunyózik majd március 8-án, és ha a meccs győzelemmel végződik, a folytatás sem elképzelhetetlen. Madárt a Felix Promotion (Ferobox Event) vette szárnyai alá. Rácz Félix menedzser szerint ez mindkét fél számára egy jó lehetőség, ráadásul ajánlatuk versenyképes volt Madár amerikai ajánlatával is, amely aztán nem nyert értelmet.

Nos, megkérdeztük olvasóinkat, mit szólnak a népszerű bokszoló visszatéréséhez. Több mint 2000 szavazat érkezett, köszönjük.

A szavazók 48 százaléka azt mondja, jó döntés volt a meccs, hiszen Madár megérdemli, hogy még egyszer hazai közönség előtt bokszoljon, ráadásul 24 százalék szerint a további mérkőzések sem elképzelhetetlenek.

Kevesen, mindössze 16 százaléknyian gondolják úgy, hogy rossz döntés volt még egy meccsre visszatérni, a szavazók 12 százaléka pedig kicsit félti Madárt a kudarctól.

Majd meglátjuk. A március 8-i gálát a Sport 1 közvetíti, Erdei meccsét viszont az m1 és a Kossuth Rádió.

Ajánlott videó

Irtózatosan nagy a takarmányhiány az Alföldön, márpedig ha nincs mit adni az állatoknak, nem lesz se tej, se hús. Kisújszálláson már csak egy kisüzemi marhatartással foglalkozó gazda maradt; a család kétségbe van esve, sorra vágják le a tejelő állatokat. Ha nem kapnak segítséget, évtizedek munkája megy veszendőbe.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.