Sport

Hat szegedi a dániai Európa-bajnokságra utazó válogatottban

24.hu
24.hu

2014. 01. 09. 16:46

A hivatalos célkitűzés szerint a legjobb nyolcba kell jutnia a magyar férfi kézilabda-válogatottnak a vasárnap kezdődő dániai Európa-bajnokságon.

Mocsai Lajos szövetségi kapitány a csütörtöki sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a nehéz sorsolás és a sérültek miatt a csapatnak ehhez erőn felüli teljesítményre lesz szüksége.

Jelezte, hogy várhatóan hatalmas lesz a nyomás a magyar együttesen, mivel a két skandináv ellenfél, azaz az izlandi és a norvég csapat gyakorlatilag hazai környezetben játszhat majd, utóbbi szurkolói már több mint négyezer jegyet vásároltak a tornára.

Mocsai Lajos a kerettel kapcsolatban elmondta, Harsányi Gergely – aki hamarosan apa lesz – nem utazik el a csapattal, helyére Szalafai Gábor került a keretbe.

Harsányi kimaradásával újra csapatkapitánnyá lépett elő Ilyés Ferenc, aki hangsúlyozta: a játékosok már lezárták magukban, hogy sérülése miatt ezúttal nem tarthat velük Nagy László, és csapatként küzdve igyekeznek majd jó eredményt elérni.

A magyar válogatott kerete:

kapusok: Mikler Roland (Pick Szeged), Tatai Péter (Pick Szeged)
jobbszélsők: Gulyás Péter (MKB-MVM Veszprém), Szalafai Gábor (B.Braun Gyöngyös)
jobbátlövők: Ancsin Gábor (Pick Szeged), Mocsai Tamás (MKB-MVM Veszprém)
irányítók: Császár Gábor (PSG Handball), Lékai Máté (Celje)
beállósok: Schuch Timuzsin (MKB-MVM Veszprém), Szöllősi Szabolcs (Csurgó), Zubai Szabolcs (Pick Szeged)
balátlövők: Ilyés Ferenc (Pick Szeged), Nagy Kornél (Dunkerque), Putics Barna (VfL Gummersbach), Zdolik Bence (Balatonfüred)
balszélsők: Iváncsik Gergő (MKB-MVM Veszprém), Vadkerti Attila (Pick Szeged), Varsandán Milán (B.Braun Gyöngyös)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.