Kevin Love (kevin love, )
Sport sport

Elázott a Philly a triplaesőben

A Minnesota Timberwolves kosárlabdacsapata magabiztosan nyert a Philadelphia 76ers ellen az NBA-ben.

A hazaiak gyakorlatilag semmilyen téren nem tudták felvenni a versenyt ellenfelükkel, a Minny már a félidőben 70-54-re vezetett. Kevin Love-ék azért a harmadik negyedben is gondoskodtak róla, hogy ne forogjon veszélyben a győzelmük, ezt a tizenkét percet 15 ponttal nyerték meg, így végül elég sima, 126-95-ös győzelmet arattak.

A Minnesota Timberwolvesból hét játékos jutott legalább tíz pontig, a prímet a 26 egységgel záró Kevin Love vitte. A vendégek egyik legnagyobb fegyvere a hárompontos volt, a Minnesota ugyanis 26 triplakísérletéből 16-ot is értékesített, ami 61,5 százalékos hatékonyságnak felel meg.


Kevin Love, ha egyszer beindul…
Fotó: AFP

A játéknap másik két mérkőzésén hazai sikerek születtek: a Los Angeles Clippers a sérült Chris Paul távollétében is elbánt a több sebből vérző Orlando Magickel, míg a Brooklyn Nets az Atlanta Hawks orra alá tört borsot.

A nap legnagyobb híre pályán kívülről származik, ugyanis a Cleveland Cavaliers és a Chicago Bulls egy nagy volumenű cserét hajtott végre. A magyar idő szerint kedd korai reggeli üzlet következtében a porcelántérdű center, Andrew Bynum három jövőbeni draftcetlivel karöltve költözik át a Szeles városba, az ellenérték az All Star kiscsatár, Luol Deng.

Eredmények – NBA, alapszakasz

Philadelphia 76ers-Minnesota Timberwolves 95-126 
Brooklyn Nets-Atlanta Hawks 91-86  
Los Angeles Clippers-Orlando Magic 101-81

Videó – A Minnesota győzelme:

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.