lindsey vonn (lindsey vonn)
Sport sport

A lejtők királynője nem lesz ott az olimpián

Térdsérülése miatt nem indul a februári szocsi téli játékokon Lindsey Vonn olimpiai bajnok lesikló.

“Le vagyok sújtva, mert be kell jelentenem, hogy nem vehetek részt az olimpián” – írta kedden Facebook-oldalán a négyszeres összetett világkupa-győztes amerikai alpesi síző, hozzátéve, hogy hiába tett meg mindent, térdsérülése nem jött teljesen rendbe, s szalagjai nem elég stabilak a versenyzéshez.

Kihagyja az ötkarikás játékokat
Fotó: Facebook

A kétszeres világbajnok sportoló jelezte, hamarosan megműtik a térdét, s biztos benne, hogy a jövő évi világbajnokságon, melyet otthonában, Vailben rendeznek, ott lesz a mezőnyben.

Vonn a tavaly februári világbajnokság lesikló versenyén szenvedett súlyos balesetet, aminek következtében a jobb térdében az oldalsó és a keresztszalag is elszakadt, emellett a sípcsontja is eltört. A visszatérésre készülve november 19-én edzés közben nagyot bukott, s szintén a jobb térdében részlegesen elszakadt az elülső keresztszalagja. December elején aztán a 29 éves síző visszatért, majd egyre jobb eredményeket ért el, de december 21-én a Val d’Isere-i lesikló viadalon ismét bukott, és megint a jobb térde sérült meg.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.