Sport
futsal válogatott (futsal válogatott, )

Hollandiában indítja az évet a futsalválogatott

Sito Rivera csapata hétfőn és kedden is megmérkőzik az Eb-résztvevő házigazdákkal.

Futsalválogatottunk franciaországi túrával zárta a 2013-as évet, és Hollandiában nyitja 2014-et: hétfőn és kedden is összeméri erejét a házigazdákkal a német határhoz közeli Sittardban – írja az mlsz.hu.

A csapat pénteken Móron kezdte meg a felkészülést a mérkőzésekre, Sito Rivera 18 játékosnak küldött meghívót, köztük néhány fiatal futsalosnak, akik eddig az U21-es válogatottat erősítették.

“Természetesen azok edzenek Móron, akik jelenleg a legjobbak Magyarországon, és az a társaság utazik Hollandiába, akikkel a leginkább elégedett voltam az utóbbi időszakban” – mondta Sito Rivera. “Több fiatal is bekerült a keretbe, szeretném, ha edzéseken látnák az idősebbeket, és minél többet tanulnának tőlük. A hollandok kijutottak a belgiumi Eb-re, ez is mutatja, hogy komoly megmérettetés vár ránk, úgy gondolom, hogy az első meccsen nagyobb fizikális erőnlétre, míg a második meccsen több mentális erőre lesz szükség, hogy helytálljon a csapat.”

A bő keret a vasárnapi elutazás előtt 14 fősre szűkül, a holland és a magyar válogatott hétfőn és kedden is 20.00 órai kezdési időponttal mérkőzik meg egymással.

A válogatott kerete:

Kapusok:

Balázs Zoltán (Rába ETO)
Tihanyi Csaba (MVFC Berettyóújfalu)
Matkovics Gábor(Rába ETO)

Mezőnyjátékosok:

Gyurcsányi Zsolt (Haladás VSE)
Gál István (MVFC Berettyóújfalu)
Szabó Péter (MVFC Berettyóújfalu)
Dávid Richárd (MVFC Berettyóújfalu)
Rábl János (MVFC Berettyóújfalu)
Lovas Norbert (MVFC Berettyóújfalu)
Trencsényi János (MVFC Berettyóújfalu)
Komáromi Péter (MVFC Berettyóújfalu)
Lódi Tamás (Rába ETO)
Harnisch Ákos (Rába ETO)
Dróth Zoltán (Rába ETO)
Szeghy Szabolcs(BME DA)
Öreglaki Norbert (BME DA)
Karacs Dániel (Ferencváros)
Klacsák Bence (Cső-Montage BFC)

 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.