Sport

Nem várt vereségbe szaladt bele a kéziválogatott

férfi kézilabda válogatott (férfi kézilabda válogatott, kézilabda bajnokok ligája, )
férfi kézilabda válogatott (férfi kézilabda válogatott, kézilabda bajnokok ligája, )

A férfikézilabda Európa-bajnokság előtti utolsó próbán, a Provident Kupán pénteken kezdett válogatottunk. A csehek egy góllal legyőztek minket.

Csapatunk számára ez az utolsó erőpróba a január 12-én kezdődő Európa-bajnokság előtt, ráadásul az már biztos, hogy Nagy Lászlóra nem számíthat Mocsai Lajos, így a kísérletezés lehet a legfontosabb cél a csehek, a fehéroroszok és a lengyelek ellen.


Nem ment a játék
Fotó: MTI

A pénteki első összecsapás nem alakulat túl jól számunkra, hiszen bár 4-4-ig még meccsben voltunk a csehekkel, onnantól kezdte futottunk az eredmény után, ellenfelünk ugyanis sokkal pontosabban játszott. A szünetre aztán sikerült közelebb férkőznünk hozzájuk, vagyis 13-15-ről kezdtük meg a második felvonást.

Amikor megint közelebb kerültünk volna hozzájuk, megrázták magukat, így csak a meccs hajrájában volt arra sanszunk, hogy fordítsunk, de csak 27-27-ig jutottunk. Innen megint a cseheknek jött ki jobban a lépés, végül 29-28-ra nyertek. Folytatás szombaton, a fehéroroszok ellen.

Eredmény – Provident Kupa

Magyarország – Csehország 28-29 (13-15)

2. FÉLIDŐ

56-60. PERC: Szöllősi faragott tovább a hátrányból (25-26). Huhh Jicha ezt nagyon odatette, majd azonnal Császár Gábor válaszolt (26-27). Mocsai Tamás labdát szerzett, 27-27!!! Sajnos hetest kaptak a csehek, amit értékesítettek is (27-28). Negyven másodperccel a vége előtt még egyet lőttek a csehek (27-29), majd Császár csökkentette egygólosra a különbséget (28-29). Ez a vége, kikaptunk az első meccsen.

51-55. PERC: Hihetetlen, a csehek négy gólt dobtak, de Szöllősi és Mocsai révén már csak kettővel mennek a vendégek. Jichát és Horakot nem tudjuk tartani.

46-50. PERC: Minusz háromnál Mocsai lőtt gólt, majd Szöllősi Szabolcs remek helyzetfelismerésével 21-22-re módosult az állás. Császár Gábor ráadásul emberelőnyben betalált, így egalizáltunk 4-4 után (22-22). Cseh időkérés.

41-45. PERC: Császár remekül játszik, megint gólt dobott, Jicha pedig kihagyott egy hetest, emberelőnyben, így 18-20 a cseheknek. Mocsai Tamás lövését a cseh kapus védte, Vanko pedig az ellentámadásból gólt dobott (18-21). Putics is, majd Tatai védése után Jurka vette be a kapunkat (19-22).

36-40. PERC: Sajnos a csehek megint meg tudtak lépni, hiszen gyorsan egymás után kettőt is lőttek (15-19). Putics és Schuch révén viszont a minusz egyért támadhattunk, hiába.

31-35. PERC: A csehek nyitották góllal a második fevlonást. Tatai védi a kapunkat ebben az etapban, majd Gulyás gólt dobott (14-16). Császár már a másodikat lőtte be, de a csehek sem tétlenkednek (15-17).

Vége az első félidőnek. A meccs elején még egál volt, azóta viszont csak futunk az eredmény után, hiszen jóval pontosabban lőnek a csehek.

1. FÉLIDŐ

26-30. PERC: Amikor elkezdtünk volna felzárkózni, Horak megint kettőt vágott, de szerncsére Ancsin és Lékai révén tartjuk a csehekkel a lépést. Minusz négy közte (11-15). Lékai megint villant, így már csak három. Putics Barna bombája a cseh kapuban kötött ki, 13-15.

21-25. PERC: Jan Sobol révén hosszú idő után találtak be a csehek, majd emberelőnybe kerültünk (7-11). Pavel Horak is gólt ünnepelhetett, emberhátrányban, majd Ancsin is betalált (8-12). Megint Horak, majd Harsányi hetese a hálóbanpihent (9-13).

16-20. PERC: Most már 5-10 oda, nem tudunk mit kezdeni a zárt védekezésükkel. Hét perce, 5-5 óta nincs magyar gól. Már van! Előbb Lékai, majd Harsányi volt eredményes, utána pedig két ordító ziccert hagytunk ki. Alig másfél perc alatt lőhettünk volna négyet, de be kell érnünk kettővel.

11-15. PERC: Miroslav Jurka pimasz góljával kettővel mennek a csehek (5-7). Most már hárommal… Jicha harmadik gólját szerezte, Mikler tehetetlen volt (5-9).

6-10. PERC: Megint egy cseh gól a magyar kapuban, de Nagy Kornél gyorsan betalált (3-4). Gyorsindítás végén Iváncsik szerezte meg a magyar válogatott újabb gólját, majd a vendégek is gólt szereztek (4-5). Zubai Szabolcs egyenlítése után sajnos nem örülhettünk sokáig, Horak megint a cseheknek szerzett előnyt (5-6).

1-5. PERC: Ancsin Gábor gólja nyitotta a meccset, majd Mikler Roland gyorsan védett is egyet. Iváncsik Gergő az indulásból eredményes, egy perc után 2-0. Azonban nem telt el sok idő, a csehek legnagyobb sztárja, Jicha szépített, majd gyorsan még egyet lőttek a vendégek. Az első öt perc végén Horak ünnepelhetett, így már 3-2 oda.

A játéknap első meccsén a fehéroroszok utolsó másodperces góllal 29-28-ra legyőzték a lengyeleket.

Nagy Lászlót biztosan nem láthatjuk a pályán, mint ahogy majd az Európa-bajnokságon sem, hiszen sérülése miatt sajnos lemarad a kontinenstornáról.

Előzetes: Csapatunk három másik Eb-résztvevő, Csehország, Fehéroroszország és Lengyelország ellen mutatja meg, mire képes a gyöngyösi tornán. Kezdésnek rögtön a csehekkel meccselünk.

Mocsai Lajos együttese olyan válogatottal méri össze erejét, mely nem igazán remekelt az elmúlt években, legjobb eredményük a kontinenstornák tekintetében egy 6. hely. 1994 óta 25 mérkőzésen két döntetlen mellett 18-szor nyertünk, míg a csehek csak ötször.

Az idei Eb-n viszont komoly előnnyel indulnak, hiszen Montenegróval azonos pontszámmal, csoportelsőként kvalifikáltak magukat, megelőzve Németországot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik