Sport

Magyarokat imádnak külföldön, a vízben

kisteleki dóra (kisteleki dóra)
kisteleki dóra (kisteleki dóra)

Több magyar pólós klasszis is légiósként keresi kenyerét. Madaras Norbert hű a Reccóhoz, a Varga-testvérek Horvátországban pólóznak, és a legjobb női játékosunk is külföldön játszik. Körkép.

A világbajnok magyar férfiválogatottból Madaras Norbert, Varga Dénes és Varga Dániel játszik külföldön, azaz a 13-as keretből 10-en itthon pólóznak. Ez remek arány, mutatja a hazai bajnokság erejét.

A világbajnoki bronzérmes női csapatunkban már más a helyzet: Kisteleki Dóra, Takács Orsolya, Bolonyai Flóra, Bujka Barbara, Szücs Gabriella, Tóth Ildikó már a vb előtt légiós volt, a barcelonai torna után lett az Antal Dóra, Illés Anna és Keszthelyi Rita.

Nem kell ezen csodálkozni, elvégre a magyar női bajnokságban vannak olyan csapatok, ahol gyakorlatilag jelképes a fizetés, a játékost azzal fizetik, hogy ingyen tanulhat a város főiskoláján. Ahol van fizu, ott pedig töredéke az összeg annak, amennyit egy válogatott szintű játékos külföldön megkereshet. Természetes tehát, hogy keresik a lehetőséget, már csak azért is, mert a magyar női ob I. színvonala össze sem hasonlítható az olasz vagy éppen a spanyol első osztály nívójával – ez is különbség tehát a férfivonalhoz képest.

Nézzük, kik játszanak külföldön a magyar vízilabdázók közül, és milyen sikerrel.

VARGA DÉNES, VARGA DÁNIEL (PRIMORJE RIJEKA): Európa legjobb vízilabdázójának választották Dumit, aki a barcelonai világbajnokság legjobb játékosa (MVP) lett. Valóban csak szuperlatívuszokban lehet róla beszélni. 2010-ben, testvérével, az 2013-as Év vízilabdázójával, Dániellel igazolt a Vasasból a Primorje Rijeka együtteséhez.


Varga Dániel az év legjobbja lett
Fotó: MTI

Ez idő alatt két bajnoki ezüstérem (2011, 2012), egy Adria Liga-ezüstérem (2012) és egy Euroliga-ezüstérem (2012) jutott nekik, valamint két kupaarany, másfél héttel ezelőtt megvédte a címét a Rijeka a Horvát Kupában.

Érdekesség, hogy a Primorje a Bajnokok Ligája eddigi idei szakaszában kevésbé szerepelt jól, hiszen kikapott a Barceloneta otthonában, majd a Jug Dubrovnik ellen döntetlent ért el odahaza. A csapat drukkerei ezt olyan nehezen viselték, hogy az egyik Adria Liga-meccsen sztrájkoltak. A Primorje aztán a harmadik BL-meccset már behúzta, nyert a görög Olympiakosz ellen.

MADARAS NORBERT (PRO RECCO): Az olasz kirakatcsapat újra uralja Olaszországot. Azért újra, mert volt egy időszak, amikor kiszállt a csapat finanszírozója, és ez többeket arra késztetett, hogy elhagyja a csapatot. Madaras Norbert, a magyar férfivízilabdázás egyetlen kétszeres világbajnoka azonban nem tett így: 2004 (!) óta a csapat kötelékébe tartozik. Volt olyan időszak, amikor a Kásás Tamás-Benedek Tibor-Madaras Norbert hármas repítette a Reccót, amely megszámlálhatatlanul nyerte az olasz bajnoki címeket és a BL-sikereket.

Videó – a Reccóról a hullámvölgy idején így beszélt Norbi:

Na, jó, meg lehet azt számolni: Madaras 2006-ban, 2007-ben, 2008-ban, 2009-ben és a hullámvölgy után 2013-ban nyert bajnoki címet a csapattal. Érdekesség, hogy Norbi is a Vasasból igazolt külföldre, Vargáékhoz hasonlóan.

Madaras háromszor lett ezüstérmes az Euroligában (vagy BL-ben), 4-szer viszont megnyerte azt. Háromszoros olasz kupagyőztes, háromszoros európai Szuperkupa-győztes.

SZIRÁNYI BALÁZS (CN BARCELONETA): A Ferencváros nevelése 2004-ben Spanyolországba, a Mataro csapatába igazolt. Később áttette székhelyét Barcelonába, ahol a CN Barceloneta együttesének játékosa lett. Ez a spanyol Pro Recco, úgymond, a liga kirakatcsapata. Lényegében itt vannak csak igazán profi körülmények – mondta el nekünk még a nyári vb alatt Szirányi Balázs egy hosszabb interjúban.

Mindent megnyert a csapattal, amit lehet, 2009-ben pedig felkérték, hogy legyen a spanyol válogatott tagja, hiszen a centerposzton hiányt szenvedtek. Spanyol válogatott lett a magyar játékos, és azóta is az, Londonban hatodik lett a csapattal az olimpián.

BABAY ÁRPÁD, BALATONI MÁTÉ, EGEDI GÁBOR (CN CATALUNYA): Mindhárman jó ideje Spanyolországban játszanak, jelenleg a bajnokság élmezőnyében szereplő Catalunya együttesében. Nemrég megszorongatták a veretlen Barcelonetát is. Balatoni is Fradi-nevelés, 2007-től egy szezonon át a Szeged játékosa volt. Egedi Gábor korábban Németországban légióskodott a Duisburg együttesében, Német Kupát is nyert 2010-ben, idehaza volt a Szolnok játékosa.

Babay Árpád is játszott Szolnokon, legutóbbi magyar csapata a Fradi volt. Onnan igazolt a Mataróhoz, majd a CN Catalunya együttesébe. Az idei spanyol bajnokságban sokáig vezette a góllövőlistát, jelenleg a második helyen áll.

JÁSZBERÉNYI GÁBOR, HEINRICH DÁVID (MONTPELLIER): Jászberényit a francia bajnokság legjobb kapusának választották, kétszer is, 2010 óta véd Montpellierben. Jelenleg is vezeti a csapat a francia pontvadászatot, a balkezes Heinrich Dávid is tevékeny részese a sikernek. Mindketten francia bajnoknak mondhatják magukat. Elképzelhető, hogy mindkét játékost láthatjuk majd a budapesti Európa-bajnokságon, ugyanis a franciák honosítanák őket. A gallok Málta ellen játszanak az Eb-részvételért, jó eséllyel.

BAKSA LÁSZLÓ (SPANDAU): A német bajnokhoz igazolt a szegediek kapusa a nyáron. A válogatott kerettagságig is eljutó játékos nem volt rossz vétel – mellesleg a csapat vezetőedzője Gyöngyösi András. A Spandau veretlenül vezeti a német bajnokságot.

A magyar pólósok közül egyébként több klasszis rendszeresen szerepel a máltai nyári bajnokságban. Fodor Rajmund, Molnár Tamás, Kiss Gergely, Biros Péter, Kiss Csaba, Szilágyi Kristóf, Babay Árpád, Lévai Márton – többek között ők is játszottak már Máltán. Az ottani kalandokról beszélgettünk Fodor Rajmunddal korábban.

BOLONYAI FLÓRA (UNIVERSITY OF SOUTHERN CALIFORNIA): A világbajnoki bronzérmes magyar válogatott kapusa Újpestről igazolt az Egyesült Államokba 2011-ben. 2013-ban megnyerte az NCAA egyetemi bajnokságot a csapatával.

ANTAL DÓRA, ILLÉS ANNA (BERKELEY EGYETEM): Mindketten a barcelonai világbajnokság után költöztek ki az Egyesült Államokba, nem messze San Francisco mellett működik az USA egyik legjobb egyeteme. Antal Dóra Egerből, Illés Anna a BVSC-ből igazolt ki.

KESZTHELYI RITA (ORIZZONTE CATANIA): Az Egerből igazolt a nyár végén Cataniába. 2011 után másodszor lett az Év vízilabdázója a hölgyeknél az extraklasszis játékos. Jól jelzi, hogy az Orizzonte nagyot húzott szerződtetésével, hogy a csapat veretlen, 8 meccsből 8 győzelem a mérlege, Keszthelyi Rita pedig vezeti az olasz góllövőlistát.

Videó – Fontos Keszthelyi-gól a vb-n:

TÓTH ILDIKÓ (MESSINA): Rutinos tagja a válogatottnak, és rutinos légiós is. Nagy vándor, már a 2009-2010-es szezonban járt külföldön BVSC-s és honvédos évei után, akkor a görög Iraklisz játékosa volt. Negyedik lett a helyi bajnokságban, aztán hazatért és a Szeged játékosa lett, majd a BVSC-ben kötött ki. 2012-ben igazolt a Firenzébe, akkor is negyedik lett a bajnokságban. Az új idényt abban a Messinában kezdte, ahonnan épp most igazolt el Bujka Barbara. A Messina vezetőedzője Zantleitner Krisztina.

BUJKA BARBARA (OLYMPIAKOSZ) Édesapja Bujka Gábor vízilabdázó, aki mivel Németországban dolgozott, Barbi is ott kezdett játszani, ezért eleinte a német válogatottban szerepelt. 2004-ben igazolt Dunaújvárosba, ahol két évet töltött. Ezután következett Catania, Varese, Twente, Palermo, Messina, majd a nyáron az Olympiakosz szerződtette. A Cataniaval olasz bajnoki ezüstérmes, később csapataival nem tudott nagy eredményt elérni. Mégis, mindegyik együttesében vezéregyéniség.

KISTELEKI DÓRA (RAPALLO): Nagyszerű játékosunk is megfordult már jó pár csapatban, az OSC, a Szentes, a BVSC, a Vasas, újra a Szentes, a Honvéd játékosa volt idehaza. 2009-től három szezonon át az olasz Nervi játékosa volt. Egy évet a Pro Reccóban játszott, 2012-től a Rapallo kötelékébe tartozik, csapata vezére.


Kisteleki Dóra igazi klasszis
Fotó: MTI

Kétszer nyert olasz bajnokságot, 2012-ben (a Reccóval) és 2013-ban (a Rapallóval). Azután szerzett aranyakat és vált a válogatott vezérévé is, hogy anya lett – nagy sportemberi teljesítmény!

TAKÁCS ORSOLYA (BOGLIASCO): A válogatott csapatkapitánya 2012 óta légiós, akkor a Bologna együttesében játszott. A vb után a Bogliascóhoz szerződött, itt sokkal jobban megy neki, pontosabban nagyobb szerep is hárul rá. Merész András szövetségi kapitány örült annak, hogy csapatot váltott. Úgy tűnik, bejött a váltás.

SZÜCS GABRIELLA (SABADELL): Az eredményeket tekintve a jelenkor legsikeresebb játékosa, ugyanis a spanyol bajnoki címet, a spanyol kupát, a Bajnokok Ligáját és az európai Szuperkupát is megnyerte a Sabadellel az elmúlt időszakban. 2011-ben is nyert spanyol bajnokságot és BEK-et, de azután hazatért a Dunaújvárosi Főiskola csapatába egy szezonra. A LEN Európa harmadik legjobb játékosának választotta idén.

STIEBER MERCÉDESZ (IMPERIA): Már nem válogatott a magyar vízilabdázás nagyasszonya, aki kétszeres világbajnok (1994-ben és 2005-ben). Jövőre már 40 éves lesz, de még mindig aktívan játszik. Első külföldi csapata a Gifa Palermo volt (1996-2001), később a Catania (2001-2003), a Pescara (2003-2004), a Firenze játékosa (2004-2009) volt, most az Imperiában játszik. Háromszoros BEK-győztes, háromszoros olasz bajnok, tavaly az Imperiával LEN-kupát és európai Szuperkupát nyert. Elnyűhetetlen klasszis.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik