Sport

Ez volt az év bunyója

ökölvívás, boksz (ökölvívás, boksz, )
ökölvívás, boksz (ökölvívás, boksz, )

Szerencsére 2013-ban is akadtak látványos bunyók a boksz világában, így nehéz kiválasztani a legjobb meccset. Mi Timothy Bradley és Ruslan Provodnikov csatájára voksoltunk.

Március 16-án, Las Vegasban mérkőzött meg egymással a két bunyós. Az amerikai Timothy Bradley bő fél évvel korábban nyerte el a Bokszvilágszervezet (WBO) váltósúlyú világbajnoki övét, egy erősen vitatható összecsapáson győzte le a filippinó sztárt, Manny Pacquiaót. Az oroszok 29 esztendős bokszolója, Ruslan Provodnikov gondolta úgy, hogy megfosztja ettől a címtől az amerikait.

Provodnikov jól is kezdett a meccsen, kisebb csodaszámba ment, hogy a támolygó Bradleyt nem léptették le már úgy a második menet táján – láttunk már ilyenre példát. Joel Diaz, az amerikai edzője azt kérte a sarokban tanítványától, hogy most már kezdjen el bokszolni, a 30 esztendős Bradley pedig szót fogadott és átvette az irányítást, jobban és pontosabban bokszolt ellenfelénél a folytatásban, igaz ő maga is kapott rendesen.


Csoda, hogy Bradleyt nem ütötték ki, győzelem lett a jutalma
Fotó: AFP

A 12. menetben Provodnikov így is megnyerhette volna a meccset, ugyanis láthatóan megfogta riválisát, aki az utolsó másodpercekben féltérdre is rogyott egy benyelt ütésnél. Bradley aztán folytatni tudta, majd egy rendkívül szoros, de egyhangú pontozással megnyerte az összecsapást és megvédte világbajnoki címét – azóta októberben még egyszer megtette ezt.

A Bradley-Provodnikov mérkőzés igazi nyíltsisakos küzdelem volt, olyan, amilyenből sokkal többet néznék. Más kérdés, hogy a sportolók egészségére nézve semmiképpen sem volt jó hatással ez a fajta bunyó, Bradleyt például agyrázkódás gyanújával vizsgálták ki a kórházban, saját bevallása szerint pedig egy csomó mindenre nem emlékezett a mérkőzésből.

A keményöklű Provodnikov egyébként jó benyomást tett ellenfelére, Bradley ugyanis így értékelt a győzelme után: „Biztos vagyok benne, hogy egyszer ő is világbajnok lesz.”

Videó – A mérkőzés összefoglalója:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik