Sport

Kovács Katalin: Nem is gondolok a befejezésre!

Kovács Katalin (kovács katalin, )
Kovács Katalin (kovács katalin, )

Olimpiai bajnok kajakosunk várandósan is edz, persze csak visszafogottan.

Írtunk róla a héten, hogy Kovács Katalin anyai örömök elé néz, a háromszoros olimpiai bajnok kajakos és párja júniusra várják első gyermeküket. A sportolónő a Nemzeti Sportnak elmondta, az edzésekkel nem állt le, igaz nem tréningezik annyit, mint szokott. A befejezésre pedig nem is gondol.

„Tudom és szeretném is folytatni. Edzek rendszeresen, naponta egyszer kis súlyokkal kondizom és uszodába is járok. A motivációm még mindig megvan. Persze azt nem tudom, hogy mit hoz az előttem álló új élet” – idézi a sportnapilap Kovácsot.


Kovács Katalin érthetően kicsattan a boldogságtól
Fotó: Facebook

Douchev-Janics Natasa, aki 2011 szeptemberében adott életet kislányának, gratulált Kovács Katalinnak és egy jó tanáccsal is szolgált:

„A szülés után legalább két hónapot várjon az edzéssel. Én korábban kezdtem el, de lehet, pihennem kellett volna kicsit” – mondta Douchev-Janics, aki jobban odafigyel az időbeosztására, mióta Milana megszületett.

Pénteken érkezett a hír, miszerint egy másik magyar kajakos, Fazekas-Zur Krisztina is várandós.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik