Sport

Plüssállatokat dobálnak Vácon is

„Hozz egy plüsst, hogy segíts, hozz még egy embert, hogy szurkolj” – így invitálják a helyi kézisek a szurkolókat a szerda délutáni meccsekre.

Az év utolsó férfi kézilabda mérkőzését ma este 18 órától rendezik meg a Vác Városi Sportcsarnokban. Ellenfelük a Magyar Junior Válogatott lesz. A mérkőzésen megszerezhető pontok ugyan beleszámítanak a bajnokság eredményébe, de a szezon végén a rájátszásba már nem viszik magukkal a csapatok. A tét inkább a presztízs, illetve a váciaknak a szép búcsú a közönségtől. „Egy nem túl jól sikerült őszi idényen leszünk túl, amikor az elvárások és a tervek nagyobbak voltak, mint ami végül is megvalósult belőle” – olvasható az egyesület honlapján.

Ingyenjegy

Az egyesület azzal szeretné megköszönni szurkolóinak a kitartást, hogy a mai találkozót mindenki ingyen nézheti meg, másrészt jótékonysági akciókat is szerveznek. A mérkőzés végén a sportpályákon ma már országszerte rendkívül népszerű plüssállat bedobás mellett a Magyar Vöröskereszt urnáiba is lehet adományokat tenni. Ezen felül az Egyesület ingyenes naptárral, egyesületi pólókkal és kézilabda matricás albummal kedveskedik a kilátogatóknak.

A főmérkőzés előtt 16 órakor az U19-es váci csapat a Nemzeti Kézilabda Akadémia hasonló korú gárdájával játszik.

Fotó: vacikse.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik