Sport

Sapa-bravúr Villachban

Sapa-Fehervar-AV19(960x640).jpg (sapa fehérvár av19, )
Sapa-Fehervar-AV19(960x640).jpg (sapa fehérvár av19, )

A Sapa Fehérvár AV19 csapata sima, háromgólos sikert aratott a Villach otthonában az osztrák jégkorongliga keddi játéknapján.

Mondhatni az esélyestelenek nyugalmával léphetett pályára a remeklő Villach pályáján a fehérvári alakulat, a Sapa azonban hatalmas meglepetést okozva le tudta győzni ellenfelét.

Volt ok az örömre
Fotó: MTI

Az első harmad elején Sikorcin góljával került előnybe a Fehérvár, ám a házigazda hamar egyenlített. A második játékrészben is hasonló volt a helyzet, a magyar együttes kétszer is előnybe került, az osztrákok viszont mindkétszer rövid időn belül egalizálni tudtak.

A harmadik húsz percre tehát 3-3-as állással érkezhettek vissza a szünetről a felek, s a bő tízperces gólcsendből végül a Sapa jött ki jobban: rövid időn belül Banham és Magosi is eredményes volt, majd a meccs utolsó percében Sarauer is betalált az üres kapuba, így 3-6 lett a vége.

Eredmény – EBEL

Villach (osztrák)-Sapa Fehérvár AV19 3-6 (1-1, 2-2, 0-3)

gól: Ryan (9., 36.), Hotham (27.), illetve Sikorcin (4.), Mihály (23.), Kovács (28.), Banham (52.), Magosi (53.), Sarauer (60.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik