Sport
Tomori Zsuzsanna (tomori zsuzsanna, )

Kézi-vb: öldöklő küzdelem várható a spanyolok ellen

Támadásban erős, védekezésben sebezhető együttesnek tartják a magyar női kézilabda-válogatottat Spanyolországban.

Ugyan a csoportküzdelmek során nem éppen azok az eredmények születtek, amelyeket előzetesen reméltünk a szerbiai világbajnokságtól, hétfőtől kezdve kezdődik a vb igazán fontos szakasza a nyolcaddöntővel. A mieink a D csoport harmadik helyéről kvalifikálták magukat a legjobb 16 közé, így a C jelű hatos második pozíciójába zárt Spanyolország lesz a mieink ellenfele hétfőn. Az ibériaiak eddig csak a norvégoktól kaptak ki – még a nyitófordulóban 22-20-ra.

Spanyolországban az Európa-bajnoki meccsünket idézték fel a felvezetőben (32-31-re nyertünk akkor), illetve két játékosra, Görbicz Anitára és Tomori Zsuzsannára hívták fel a figyelmet. Aktuális ellenfelünknél úgy vélik, hogy a védekezés lehet a spanyol siker kulcsa, na meg az, mennyi betörést sikerül sikeresen végrehajtani. Úgy vélik a magyar csapat támadásban jó, hátul azonban sebezhető.


Görbicz Anita kisebb sérüléssel bajlódik
Fotó: MTI

Hajdu János, a válogatott kapitánya vasárnap kihasználta az egyik cserelehetőségét, Vincze Melinda helyett Kovacsics Anikót jelölte a keretbe. Mint mondta, erre azért is volt szükség, mert nem tudni, hogy a térdét fájlaló Görbicz Anita mennyit bír majd a spanyolok ellen.

“A legjobb, legmasszívabb védekezést is szét lehet cincálni, és nekünk ez a célunk. Még akkor is, ha az eddigi legnehezebb ellenfél vár ránk – mondta Hajdu a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) honlapján. – A tendencia amúgy bíztató, továbbra is úgy látom, hogy megyünk felfelé a lejtőn, illetve az emelkedőn. A románok elleni teljesítmény nem tetszett, a németek ellen valami már pislákolt, a vasárnapi edzésen pedig kifejezetten tetszett a tempó, a ritmus, és például Tomori Zszuzsi is nagyon klasszul mozgott.”

A Magyarország-Spanyolország nyolcaddöntő hétfőn 17.30-kor kezdődik a szerbiai Újvidéken.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.