Sport

Csodás kosárral nyert a Portland

A TrailBlazers kosárlabdacsapata hosszabbításban győzte le a Detroit Pistonst az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA).

Talán kevesen számítottak arra, hogy az oregoniak ilyen magabiztosak lesznek a szezonban, ehhez képest 20 győzelemmel és mindössze négy vereséggel a háta mögött látogatott a csapat Detroitba. A Pistons hullámzóan teljesít eddig az idényben és magyar idő szerint hajnalban is nyertes helyzetből bukta el a meccset a Portland ellen.

A hazaiak 11 pontos fórból várhatták az utolsó negyedet, de a TrailBlazers remek hajrával kicsikarta a hosszabbítást, sőt, még ideje is lett volna még a rendes játékidőben megnyerni az összecsapást. Ez azonban a plusz öt perc legvégére maradt, amikor egál állásnál a vendégek irányítója, Damian Lillard egy látványos dobással eldöntötte a mérkőzést. Lillard 23 ponttal zárt, a túloldalon Josh Smith vitte a prímet 31 –gyel.

A liga legjobb formában lévő csapata – most kapaszkodjanak meg – a Phoenix Suns, amelyik az ötödik győzelmét könyvelhette el egyhuzamban. Ezúttal a Golden State Warriors esett az Eric Bledsoe vezette arizonaiak áldozatául.

Kisebb meglepetésre a Sacramento Kings legyőzte a Houston Rocketset, a Minnesota Timberwolves Memphisben nyert, az Oklahoma City Thunder az orlandót, a Denver Nuggets pedig a New Orleans Pelicanst verte.

Eredmények – NBA, alapszakasz

Sacramento Kings – Houston Rockets 106-91
Memphis Grizllies – Minnesota Timberwolves 93-101
Detroit Pistons – Portland TrailBlazers 109-111 – hosszabbításban
Oklahoma City Thunder – Orlando Magic 101-98
Denver Nuggets – New Orleans Pelicans 102-93
Phoenix Suns – Golden State Warriors 106-102

Videó – A Portland győzelme:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik