Sport

Verrasztó Evelyn lehet a nap embere

Verrasztó Evelyn (Verrasztó Evelyn)
Verrasztó Evelyn (Verrasztó Evelyn)

Verrasztó Evelyn a legjobb eredménnyel, Hosszú Katinka a második és az ötödik legjobbként, Gyurta Dániel pedig a negyedik idővel biztosította helyét az esti tízes döntőben a dániai Herningben zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokság befejező napján. Kozma Dominik egy második hely birtokosaként jutott a döntőbe.

A délelőtti selejtezőkben az egyéni előfutamokban rajthoz állt 17 magyar közül a Jövő SC-s Verrasztó teljesített a legkiválóbban: mindenkit maga mögé utasítva a 200 m női gyors 42 fős mezőnyében 1:54.60 perccel elsőként kvalifikálta magát a fináléba. Ebben a számban korábban már többször is állt kontinensbajnoki dobogón: 2009-ben ezüst-, 2010-ben és 2011-ben pedig bronzérmet szerzett.

Fotó: MTI

Hosszú – aki a 25 méteres medencébe kiírt vegyesszámok közül a 200 métert csütörtökön megnyerte, 100-on pedig szombaton ezüstéremmel zárt – vasárnap 400 méteren indult, s 4:31.27 perc alatt tudta le a távot. A világcsúcsot 4:20.85-tel tartó Vasas-versenyzőnél gyorsabb csak a legnagyobb vetélytárs, a spanyol Mireia Belmonte volt, aki 4:27.20-at produkált.

Hosszú 200 m háton is startolt, ott pedig ötödik lett, így összesen három fináléban is érdekelt vasárnap este, mivel előző nap – Szilágyi Liliánával egyetemben – már kiharcolta a tízbe kerülést 100 m pillangón is.

A fő számában, 200 m mellen szintén világrekorder (2:00.67) Gyurta Dániel három embert engedett maga elé a matinés próbán, de így is könnyed úszással vált a finálé tagjává. Az esetében egyelőre gyengébb számnak minősíthető 100 m mellen pénteken Európa-bajnokká avanzsált UTE-versenyző a befejező napon 2:05.28 perc alatt teljesítette a kötelező penzumot.

Fotó: MTI

Vele együtt a 200 mell tízes döntőjébe jutott a 400 m vegyes itteni Eb-aranyérmese, Evelyn bátyja, Verrasztó Dávid is, aki összesítésben a még éppen a folytatást lehetővé tevő 10. pozíciót érdemelte ki. Ehhez némi szerencse is kellett, nevezetesen az a szabály, hogy nemzetenként csak ketten juthatnak tovább, így a teljes rangsorban 2:06.92 perccel 12. Verrasztó előtt beérkező négy orosz közül kettő búcsúra kényszerült.

Bernek Péter 200 m gyorson “másolta” Verrasztót, ugyanis hasonló módon lett tizenkettedikből 10., s így döntős (1:45.01), míg Kozma Dominik ugyanebben a számban nem bízta a szerencsére a továbbjutást, hanem parádés úszással a második legjobb idővel (1:43.35) vált finalistává.

A Kőbánya SC versenyzője ezzel – elismerésre méltó módon – az 50 és a 100 gyors után a harmadik “vágtaszámban” is a kontinens elittársaságának tagja lett. Kétszázon 50-es medencében ért már el kimagasló eredményt: tavaly Eb-bronzérmes lett Debrecenben.

A többi magyarnak nem termett babér a rövidpályás Európa-bajnokság zárónapján. Így nem jutott tovább 50 m gyorson Dara Eszter (25.26 mp, 27. hely) és Novoszáth Melinda (26.11, 50.), 50 m pillangón Pulai Bence (23.94, 32.), 400 m vegyesen Farkas Adél (4:42.22, 18.) és Sebestyén Dalma (4:47.84, 26.), 200 m mellen Horváth Dávid (2:07.80, 17.) és Földházi Dávid (2:11.81, 30.), 200 m gyorson Mutina Ágnes (1:57.46, 13.) és Novoszáth (1:59.47, 24.), illetve ez utóbbi számban a férfiaknál Dudás Dániel (1:47.43, 34.) és Rákos Patrik (1:47.89, 44.), 200 m háton pedig Joó Sára (2:12.52, 18.).

A staféták vetélkedésében a magyar csapat – Dara (pillangó), Sztankovics Anna (mell), Joó (hát), Mutina (gyors) összetételben – 1:53.12 perccel 13-ikként végzett, vagyis nem jutott döntőbe a 4×50 méteres női vegyesváltóban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik