Sport

Kézi-vb: a románok ellen bevetjük a “csodafegyvert”

Zácsik Szandra (Zácsik Szandra)
Zácsik Szandra (Zácsik Szandra)

A magyar női kézilabda-válogatott a papírformának megfelelően - hol jó játékkal, hol akadozva - megnyerte első három csoportmérkőzését a szerbiai világbajnokságon, a fontosabb összecsapások azonban csak most következnek a számára. Csütörtökön az eddig tartalékolt Zácsik Szandra is pályán lesz. Hátha meglepjük őket!

Hajdu János szövetségi kapitány már biztos nyolcaddöntős együttese a szerdai szünnapot követően előbb Románia, majd pénteken Németország legjobbjaival mérkőzik. A románok ellen az utóbbi időben tétmérkőzéseken pozitív, a németekkel szemben negatív a mérleg, ráadásul utóbbiak “tehetnek róla”, hogy a magyar csapat lemaradt a legutóbbi, 2011-es brazíliai vb-ről, és így közvetve a londoni olimpiáról.

Ha csütörtökön Újvidéken – várhatóan csaknem ezer magyar szurkoló előtt – sikerülne nyerni, akkor a válogatott csoportjában másodiknál rosszabb már nem lehet, és a kiesés szakasz elején elvileg könnyebb ellenfelet kaphat.

A kapitány a fontos összecsapásokra egyfajta “csodafegyverként” már benevezi Zácsik Szandrát. A Fradi legjobbja eddig hasi fájdalmai miatt nem szerepelt, de mind védekezésben, mind pedig támadásban képes hozzátenni a csapat játékához.

“A kötelező győzelmek a legnehezebbek, ráadásul a feljövő országok tanulnak is, ügyesednek is. Most viszont jönnek a komolyabb összecsapások, és más lesz a motiváció – mondta Hajdu. – Tudtuk, hogy az első három meccsünk felvezetője lesz a következő szakasznak. Akkor lehetünk sikeresek, ha az eddiginél kevesebbet hibázunk, főleg védekezésben, és jobban összpontosítunk támadásban.”

Az újvidéki csoport, a magyar válogatott további programja:

csütörtök, 4. forduló:
Ausztrália-Csehország 14.45
Németország-Tunézia 17.00
MAGYARORSZÁG-Románia 19.15

péntek:5. forduló:
Tunézia-Ausztrália 14.45
MAGYARORSZÁG-Németország 17.00 
Románia-Csehország 19.15

Az állás: 1. Magyarország 6 pont (100-66), 2. Németország 6 pont (99-70), 3. Románia 4 (82-56), 4. Csehország 2 (87-96), 5. Tunézia 0 (65-81), 6. Ausztrália 0 (43-107)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik