Sport

Magyar éremeső a kick-box világbajnokságon

A magyar kick-boxosok 6 arany, 4 ezüst és 8 bronzérmet szereztek a világbajnokságon, valamint hazavihették a csapat vb-címet is.

A törökországi kick-box világbajnokság utolsó napján hét versenyzőnk lépett a tatamira, döntőt vívva. A hölgyeknél először Kádas Adrienn mérkőzött meg az olasz Antonella Esposito ellen. Ezen a mérkőzésen minden úgy alakult, ahogyan ezt elképzelte a magyar csapat. uralta a meneteket és megérdemelten nyerte meg második világbajnoki címét.

Rögtön utána ismét magyar versenyző állt nagy erőpróba előtt. Nagy Henrietta csapott össze az orosz Maria Semenovával. Azt sejthette mindenki, hogy nagy taktikai csata lesz, végül Nagynak jött ki jól a lépés és világbajnok lett.

Kondár Anna, a hölgyek point-fighting nehézsúlyú döntőjében érvényesítette nagyobb tudását és technikai fölényét. Magabiztosan, szinte megtervezetten növelte pontelőnyét, így ő is világbajnoki címet ünnepelhetett.

Fotó: Nem olimpiai sportágak sajtószolgálata

Az eredményhirdetés boldog percei után a következő blokkban két döntőben is érdekeltek voltunk. Point-fighting 63 kg-ban megismétlődött a szentpétervári Harcművész Világjátékok fináléja Veres Richárd és az olasz Adriano Passaro között. A rendes küzdőidő után döntetlen állás alakult ki, majd a hosszabbításban Veres három pont előnyt szerzett, ezt azonban nem tudta megtartani. Így az újabb egál miatt következett az, ami egy ilyen vb-döntő legdrámaibb része, az első érvényes találat dönti el a világbajnoki cím sorsát. Ezt végül Passaro vitte be, s Veres Richárdnak maradt az ezüstérem.

Ezzel egy időben a másik páston sem kísérte szerencse a magyar versenyzőt. Pedig úgy nézett ki, hogy Dancsó Zoltán meg tudja nyerni a light-contact 89 kg-os döntőt a német Fabian Fingerhut ellen. De nem sokkal vége előtt, 2:1 arányú Dancsó vezetésnél a német hosszú lába elérte Dancsó fejét, és ez megfordította az eredményt, s már nem jutott idő a hátrány ledolgozására.

Szerencsére, az események tovább folytatódtak Gömbös László, aki a magyar vb-csapat egyik abszolút aranyesélyesének számított, játszi könnyedtséggel győzte le technikai K.O.-val, vagyis 10 pont különbséggel a szlovén Jaka Hudalest, míg az újonc Murvai Márton ezüsttel térhetett haza.

A világbajnokság utolsó versenyszámára a poin-fighting szabályrendszerben megrendezett csapat világbajnokságra nagy izgalommal készültek a csapatok, az benne lógott a levegőben, hogy az eddigi hagyományokat és eredményességet tekintve a címvédő olasz és a az utóbbi időben szinte legyőzhetetlen magyar válogatott kerül majd a döntőbe. A hölgyek küzdelme után még döntetlenre állt a mérkőzés, majd Veres Richárd harciassága és rámenőssége, Gömbös Lászlópazar rúgás és ütéstechnikája, Mórádi zsolt szépségdíjas, 3 pontot érő ugró fordított köríves rúgásának köszönhetően az olaszok megsemmisítő. 21:8 arányú vereséget szenvedtek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik