Sport

Miklós Edit megelőzte Lindsey Vonnt

Miklós Edit (miklós edit, )
Miklós Edit (miklós edit, )

A nőknél német, a férfiaknál norvég sikert hozott az alpesi síelők Világkupa-sorozatának lesikló száma pénteken.


Miklós Edit száguld a cél felé
Fotó: AFP

A hétvégén a kanadai Lake Louise-ban versenyez az alpesi sí Világkupa női mezőnye, pénteken rendezték a lesiklást. Indult a magyar Miklós Edit is, ő végül a 38. helyet szerezte meg, megelőzve a nagy visszatérő Lindsey Vonnt, aki februári sérülése óta először versenyzett és most 40. lett.

„Imádom Lake Louise-t, örülök, hogy itt térhettem vissza. Egy kicsit ideges voltam, mert már rég versenyeztem. A térdem rendben volt, stabilnak éreztem” – mondta az amerikai, aki arra gyúr, hogy ott lehessen a téli olimpián zsinórban negyedszer, ezúttal Szocsiban.

A győzelmet a német Maria Höfl-Riesch szerezte meg.

Közben a férfi lesiklók az amerikai Beaver Creekben találkoztak, ahol a szám világbajnoka, a norvég Aksel Lund Svindal nyert. Svindal múlt héten szuper-óriásműlesiklásban diadalmaskodott, mostani sikerével pedig átvette a vezetést a szakági vk-pontversenyben, míg összetettben növelte az előnyét.

Eredmények – alpesi sí Világkupa, lesiklás

Nők, Lake Louise:
1. Maria Höfl-Riesch (német) 1:56.03
2. Maria Kaufmann-Abderhalden (svájci) +0.70
3. Elena Fanchini (olasz) +1.20
…38. Miklós Edit +3.15

A szakági vk állása (még 7 verseny van hátra): 1. Maria Höfl-Riesch 136 pont, 2. Lara Gut (svájci) 126, 3. Elena Fanchini 120

Az összetett vk állása (még 28 verseny van hátra): 1. Lara Gut 326 pont, 2. Maria Höfl-Riesch 293, 3. Anna Fenninger (osztrák) 225

Férfiak, Beaver Creek:
1. Aksel Lund Svindal (norvég) 1:44.50 perc
2. Hannes Reichelt (osztrák) 1:44.67
3. Peter Fill (olasz) 1:44.70

A szakági vk állása 2 verseny után (még 7 van hátra): 1. Svindal 150 pont, 2. Dominik Paris (olasz) 129, 3. Reichelt 86

Az összetett vk állása 5 futam után (még 30 van hátra): 1. Svindal 300 pont, 2. Marcel Hirscher (osztrák) 160, 3. Reichelt 142

Ajánlott videó

Olvasói sztorik