Sport

Nem termett babér a Vasasnak Szegeden

Szivós Márton (szivós márton, )
Szivós Márton (szivós márton, )

Az A-Híd Szeged VE férfivízilabdacsapata hazai környezetben nyert 8-6-ra a TEVA-Vasas ellen az ob I. 12. fordulójában.

Nagy várakozás előzte meg a Szeged és a Vasas rangadóját az élvonalban, a pénteki találkozót megelőzően ugyanis mindössze két pont választotta el egymástól a csapatokat a tabellán. Azt előzetesen is sejteni lehetett, hogy hatalmas csata lesz majd a medencében és ezt két negyed után is elkönyvelhettük, ugyanis úgy volt 3-3 az állás a nagyszünetben, hogy egyik fél sem tudott két góllal ellépni az ellenfelétől.

A kevés gólt és kőkemény védekezést hozó találkozó harmadik felvonásában a hazaiak kerültek minimális lépéselőnybe, majd a Vasas ugyan egyenlített, de két értékesített emberfórral már kettővel vezetett a Szeged, amely egy újabb gólváltást követően 8-6-ra nyert. Szivós Márton három góllal vezette győzelemre övéit.

A listavezető ZF-Eger a BVSC ellen vigasztalódott a hétközi BL-zakó után, Bátori és Kovács vezérletével 19-5-re nyertek a hevesiek.

Eredmény – vízilabda ob I.

A-HÍD Szeged VE – Lactiv-Vasas 8-6 (2-2, 1-1, 2-1, 3-2)
a legjobb góldobók:
Szivós 3, illetve Brguljan 2

ZF-Eger – BVSC-Zugló 19-5 (6-1, 4-2, 4-1, 5-1)
legjobb góldobók:
Bátori, Kovács G. 4-4, illetve a BVSC öt gólját öt játékos szerezte

Ajánlott videó

Olvasói sztorik