Sport

Pulyka, foci, bevehetetlen várak

Jacoby Jones, Baltimore Ravens (jacoby jones, baltimore ravens, )
Jacoby Jones, Baltimore Ravens (jacoby jones, baltimore ravens, )

Az amerikai-focibajnokság (NFL) legutóbbi játéknapján háromból három hazai siker született.

Most hagytuk magunk mögött november hónap negyedik csütörtökjét, ami azt jelenti, hogy az Amerikai Egyesült Államokban Hálaadás ünnepe volt. A slágerétel természetesen a pulyka volt, mellé három NFL-mérkőzést is láthattunk, azaz voltak történések rendesen.

A játéknap Detroitban kezdődött itteni szemmel nézve is emberi időben, a Green Bay látogatott a Lions otthonába. A kezdő irányítójukat, Aaron Rodgerst továbbra is nélkülöző Sajtfejűek a második negyedben ugyan rá tudtak ijeszteni esélyesebbnek vélt riválisukra, ám a meccs végül nagyon sima lett, 40-10-re nyert a Detroit. Érdekesség, hogy a gárda ezzel átadott a múltnak egy Hálaadás-napi „átkot”: a legutóbbi kilenc ilyen összecsapást a Packers nyerte.

A nap második mérkőzése már jóval izgalmasabb volt, a Texasba látogató Oakland Raiders ugyanis az első félidőben meglepően jól játszott, ráadásul nem is a futójátékával kerekedett a Dallas fölé, hanem főleg McGloin remek átadásainak köszönhetően – igaz, két touch downt így is futva szereztek a háromból. 14 ponttal is vezettek a kaliforniaiak, ám még az első félidő végén közelebb kúszott a Cowboys, a második félidőben pedig a maguk javára fordították a meccset Tony Romoék.


Jacoby Jones és a Baltimore pulykával ünnepelhette a győzelmet
Fotó: AFP

Divízió rangadóval zárult a csütörtök (avagy már péntek hajnal), a Pittsburgh Steelers ugyanis Baltimore-ban vizitált. A Ravens abszolút jól menedzselte az első félidőt, 10-ra vezettek a hazaiak a szünetben és ugyan a harmadik negyedben megtört a jég és Ben Roethlisberger is adott végre egy TD-passzt, két mezőnygól miatt csak egy pontot tudott faragni hátrányból a Steelers. A negyedik játékrészben életre kelt a Pittsburgh, fel is jöttek a vendégek két pontra, ám a végén Roethlisberger passza kicsúszott Emmanuel Sanders kezéből, ez pedig döntőnek bizonyult, a Baltimore nyert 22-20-ra.

Eredmények – NFL, alapszakasz

Detroit Lions – Green Bay Packers 40-10
Dallas Cowboys – Oakland Raiders 31-24
Baltimore Ravens – Pittsburgh Steelers 22-20

Ajánlott videó

Olvasói sztorik