Sport

A németekkel játszunk a feljutásért

curling eb 4 (curling, curling eb, curling eb 2013)
curling eb 4 (curling, curling eb, curling eb 2013)

A még mindig hibátlan magyar férfi curlingcsapat már tudja, kivel kell küzdeni a B csoportos Európa-bajnokságon az élvonalba jutásért.

Ahogyan arról írtunk, a magyar férficsapat Stavangerben a belgák elleni meccset is hozta, ezzel csoportgyőztes lett a kontinenstorna B divíziójában. Vaspöri Tamás csapatvezető elmondta a Sport24-nek, miért is volt könnyebb ez a mérkőzés, mint a korábbiak.

“Őszintén szólva az ellenfél nem akart nyerni, és így nem is lehet. A kisebb húzódással bajlódó skipjük a padon ült, és közben jelezte nekem, ők ezt elengedik, inkább a szerdai, kiesési rangadóra készülnek, ő is arra pihenteti a lábát. Elég furcsa hozzáállás, ráadásul a mi csapatunkban Lalinak (Belleli Lajos – a szerk.) jobban fáj a lába. Egyébként abszolút defenzív stílusban játszottak, és amint mi váltottunk offenzívre, semmit sem tudtak kezdeni, kaptak is 6 pontot a táblára. Azzal el is dőlt a meccs. Szerdán Horvátország vár ránk, és azt a meccset is szeretnénk feltétlenül behúzni, már csak azért is, mert férficsapatnak még sosem sikerült veretlenül nyernie egy csoportkört. Itt az ideje”.


Úton az A csoport felé

A csapat egyébként remekül érzi magát Stavangerben (igaz, az időjárás nem kegyes, állandóan esik az eső, így a városnézés sem jött még össze), Belleli Lajos csapattag például rendre főzőtudományát csillogtatja, finomságokkal meglepve a csapattársakat.

“Kiderült, hogy a másik csoportot a német csapat nyerte, így csütörtökön délután 2-kor ellenük lépunk pályára a döntőbe jutásért. A csapat tagjai egy kis munkával, pihenéssel, mozizással töltötték a kedd estét. Jómagam megígértem a csapatnak még az első napon, hogyha feljutunk az A csoportba, megfürdök a tengerben. Most már elég közel vagyunk ehhez, és őszintén szólva már várom is, hogy úszhassak egy jót az Északi-tenger frissítő habjaiban” – mondta Vaspöri Tamás, utalva a bravúrra, amely, ha összejön, jöhet az eksztázis és az ünneplés.

FRISSÍTÉS:

Szerda délelőtt aztán meglett a 100 százalékos csoportgyőzelem, hiszen a mieink a horvátokat is megverték. 9-5 lett a vége, ráadásul Vaspöri Tamás csapatvezető (egyben tartalékjátékos) is kapott 5 endet (mondjuk úgy: játszmát) a többiektől. Szép gesztus a csapattól!

A németek elleni mérkőzést csütörtökön, délután 2 órától rendezik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik