Sport

Rájár a rúd a Chicagóra

A Chicago Bulls kosárlabda-csapata Los Angelesben a szezon eddigi legnagyobb arányú vereségét szenvedte el az NBA-ben.

Egyik csapás a másikat éri manapság Chicagóban. Pénteken a csapat tetemes előnyről kapott ki a Portland TrailBlazers otthonában, ám nem is ez az igazán fájó a franchise számára, hanem az, hogy ismét megsérült Derrick Rose, a gárda kulcsembere, akit ráadásul műteni kell, több hónapnyi kihagyás néz ki a számára.

Még fel sem ocsúdhatott ebből a sokkból a csapat, amikor magyar idő szerint hétfőn hajnalban már Los Angelesben, a Clippers otthonában kellett vizitálniuk a Bikáknak. A végeredmény ezúttal is lehangoló lett chicagói szempontból, a vendégek úgy kaptak ki 121-82-re, hogy az utolsó negyedben csak kilenc pontot dobtak. A szezon eddigi legnagyobb arányú győzelméből Chris Paul ezúttal 16 ponttal és 17 assziszttal vette ki a részét.

Los Angeles másik felében is örülhettek a szurkolók, ugyanis a Lakers hazai környezetben 100-86-ra páholta el a nagy rivális Sacramento Kingset, Xavier Henry 21 ponttal volt csapata húzóembere.

Az Oklahoma City Thunder szezonbéli hatodik hazai mérkőzésén a hatodik sikerét könyvelhette el, ezúttal a Utah Jazz ellen, a Phoenix Suns Orlandóban tudott nyerni, míg a több sebből vérző Brooklyn Nets a szintén gyengélkedő Detroit Pistons előtt hajtott fejet.

Eredmények – NBA, alapszakasz

Brooklyn Nets-Detroit Pistons 97-109
Los Angeles Clippers-Chicago Bulls 121-82
Orlando Magic-Phoenix Suns 96-104
Oklahoma City Thunder-Utah Jazz 95-73
Los Angeles Lakers-Sacramento Kings 100-86

Videó – Nagy verést kapott a Chicago:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik