Sport

Izgalmas csaták a taekwondo-ob-n

Nagykátán, rekordnak számító indulólétszámmal rendezték meg szombaton a taekwondósok országos bajnokságát. A Tájfun SE bizonyult a legjobbnak.

Az ob küzdelmei késő estébe nyúltak szombaton, az előzetesen beharangozott kétszázhatvan résztvevő el is indult a viadalon, ezért csak este tíz órakor adták át az utolsó díjakat. A csapatversenyt a Tájfun SE nyerte, második lett a Máté Taekwondo & Hapkido Közhasznú Sportegyesület, harmadikként az MTK zárt. A helyszínen tekintette meg a küzdelmeket a bajnokságot támogató Koreai Kulturális Központ igazgatója is.

“Elégedettek lehetünk, jól szervezett versenyen vagyunk túl. Az elektronikus rendszerek végig jól működtek, a hangulatra pedig semmi panaszunk nem lehet – summázott Patakfalvy Miklós, a szövetség elnöke. – Válogatott versenyzőink többnyire hozták a papírformát, és bizonyították kerettagságuk jogosságát. Igazán izgalmas volt Lipcsei Claudia és Ducz Barbara fináléja. Utóbbi sérülésekkel bajlódva is 6-2-es előnnyel várta a harmadik menetet. Ekkor Lipcsei fordított, és 8-7-re vezetett, mikor a hajrában a mérkőzésvezető megállította őket. Claudia azt hihette, vége az összecsapásnak. Barbi kapcsolt, és támadásba lendült, ami elől elfutott ellenfele, egyúttal egypontos intést is begyűjtött. Ezzel lett döntetlen, majd az aranypontot Ducz rúgta. Jó volt látni egy ilyen izgalmas összecsapást két nagyon felkészült, válogatott versenyző között.”

A visszavonulását pénteken bejelentő Tóth Balázs kategóriáját a nagy visszatérő, Donát Marcell nyerte a trónkövetelő fiatalok előtt.

“A fiataloknál megfigyelhető volt, hogy azok, akik rendszeresen járnak a válogatott összetartásokra, mennyire magabiztosan, milyen nagy különbséggel hozták mérkőzéseiket – mondta Patakfalvy Miklós. – Az olimpiai bizottsággal is egyeztetve erre helyezzük a hangsúlyt, és már most látható volt a munka gyümölcse. A sűrű iskolai program mellett igyekszünk minél több foglalkozást beiktatni az életükbe.”

Vasárnap az ob helyszínén a Duna Kupát rendezték meg, ahol Ausztria és Szlovákia volt az ellenfél a csapatversenyben. A viadalt a magyarok nyerték fölényesen.

A válogatott tagjai hétfőn Szerbiába utaznak edzőtáborba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik