Sport
vízilabda (vízilabda)

Nem jött össze az egri bravúr a Pro Recco ellen

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2013. 11. 20. 20:16

A ZF-Eger vízilabdacsapata jól kezdett olasz ellenfele ellen a Bajnokok Ligájában, de végül 8-7-re kikapott.

Hazai környezetben kezdett bele a Bajnokok Ligája mostani kiírásába a ZF-Eger csapata, az ellenfél pedig az olaszok kirakatcsapata, a Pro Recco volt – amelyben ott pólózik a többi közt a kétszeres olimpiai és világbajnok Madaras Norbert, illetve Alex Giorgetti is, ő az előző szezonban még a magyar bajnokságban játszott.

Nagyon jól indult a találkozó Gerendás György együttese számára, Biros Péter értékesített ötméterese után már 3-0 állt az eredményjelzőn és ugyan feléledt a Pro Recco, az első negyed végén még a hevesiek vezettek 4-2-re. A második nyolc perc aztán már nem volt ilyen fényes, sőt, a nagyszünetig fordítottak az olaszok és már 5-4-re ők vezettek.


Bisztritsányi Dávidnak voltak nagy védései
Fotó: MTI

A harmadik negyed magyar emberhátránnyal indult, de ezt sikerült kivédekezni, majd Salamon okos találatával újra egál volt az állás. A folytatásban mind a két csapat kihagyott pár helyzetet, majd Varga II Zsolt emberelőnyben az Egert juttatta előnyhöz, ám Janovic egyenlített – szintén fórból.

Varga II Zs. második gólja is fontos pillanatban érkezett, a záró felvonás elején a szélről pattintott a kapu rövid oldalába, Tempesti hiába kanalazta ki a labdát, érvényes volt a találat. A játékvezetők sajnos a kelleténél szigorúbbak voltak az egriekkel szemben, így két emberelőnyös találattal fordított a Pro Recco. Megvolt az esély így is a pontszerzésre, de Bátori dobásánál hatalmas bravúrt mutatott be Tempesti, így egy fordulatos és izgalmas mérkőzésen 8-7-re nyert az olasz együttes.

A főtábla hatosaiban – oda-vissza alapon – mindenki kétszer találkozik minden csoportriválisával a május 3-ig tartó sorozatban, és a három-három legjobb jut be az új kiírású zárószakaszba, a hatos döntőbe. Az Egert is felvonultató A csoport helyzete annyiból más, hogy itt a spanyol CNA Barceloneta – mint a május 29. és 31. közötti szuperfinálé házigazdája – eleve garantált továbbjutó, vagyis innen csak két finalista helyért harcol a másik öt együttes.

Az Eger csoportjában érdekelt még a horvát Jug Dubrovnik és Primorje Rijeka, valamint a görög Olympiakosz Pireusz (görög). A hevesiek legközelebb december 4-én szerepelnek, amikor is fogadják a Barcelonetát.

A másik ágon a török Galatasaray, a német Spandau 04, az olasz Brescia, a szerb Partizan Beograd és Crvena zvezda, valamint a romániai Nagyvárad érdekelt.

Eredmény – Bajnokok Ligája-főtábla, A csoport, 1. forduló

ZF-Eger – Pro Recco (olasz) 7-8 (4-2, 0-3, 2-1, 1-2)
gól:
Salamon 2, Varga II Zs. 2, Bátori, Biros, Hárai, illetve Ivovic 3, Lapenna, Figari, Figioli, Janovic, Giorgetti

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.