Sport

SZTE EHÖK SE: itthon maradt a 3 pont

Hazai pályán fogadta a SZTE EHÖK SE a Debrecen együttesét. A kitűzött célnak megfelelően 3:0-ás végeredménnyel itthon maradt a 3 pont!

Az SZTE EHÖK SE női röplabdásai a múlt hét vasárnapi 3:0-ás Gödöllő elleni diadal után joggal reménykedhettek, hogy a tavalyi szezon élmezőnyéhez tartozó Eötvös DSE Debrecen csapatával sem lesz nehéz dolguk. A helyzetet azonban mégis nehezítette a közelgő vizsgaidőszak miatti hiányzások a tréningekről és pár szegedi játékos apróbb sérülései.  Emellett egész hétvégén a csapat három tagja, Molcsányi Petra, Krcelic Szilvia és Fürdök Nóra a ParaPark-Dominó-kupán szerepeltek, ahol elhódították a bajnoki trófeát. Így várható volt, hogy fáradt és nehéz mérkőzés elé néznek a lányok.

Az első játszma nehézkesen indult Molcsányiéknak. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, annak ellenére, hogy nem erre számított az EHÖK SE. Pontatlan játékkal és kapkodással azonban nem lehet érdemben előre haladni. Pedig Csíkos Szilárd tréner magabiztos, határozott játékot kért lányaitól. Ez az elvárt játék a hazai időkérés és néhány center-bomba után meg is érkezett. A végjátékhoz érkezve már magabiztos 6 pont volt az előnye a szegednek. 25:19 – mienk az első szett.

A második játékrészre ugyanazzal a kezdővel állt fel a vendéglátó alakulat, mint az első szettben; remélvén, hogy az eredmény is hasonló lesz. Egyes játék elemek remekül működtek: gyors centerjáték, blokkmunka.Az eredmény azonban elmaradt a számtalan nyitásrontás miatt, amit többször ki is használt a Debrecen. Volt, hogy több ponttal is elmentek. Egy időkérés azonban rendet tett a fejekben. Nem szerette volna a Szeged, ha negyedik szettre kerül a sor, ugyanis a hosszú és látványos labdamenetek fizikálisan sokat kivettek a játékosokból. A második etap vége felé közeledve is látszódott, hogy itt igazából a hazaiak irányítanak. A Debrecen már csak futni tudott az eredmény után. 25:21-gyel behúztuk a szettet.

A harmadik, egyben utolsó játékra egy új felállást próbált ki Csíkos Szilárd edző. Mindkét irányítót pályára küldte, de Selmeczy Vanda feladóátlóként termelte a pontokat. Sajnos, szervák terén lemásoltuk az első két szettet. Ezekre tehát nem lehetett építeni, mint ahogy azt általában a többi mérkőzésen. Centerben azonban Csintalan Réka és Molnár Anna rendkívül hatékonyan játszottak, nem csak erővel, hanem ésszel is. éls gyakran elvitték az ellenfél blokkját is. A szegedi szélső ütők így szinte szabadon bombázhattak az ellenfél térfelére. Mezőnyben is megcsillant egy-két gyönyörű mentés és megmozdulás. Ezeknek az apró, ám rendkívül fontos dolgoknak köszönhetően 25:21-re hozták az utolsó szettet is a SZTE EHÖK SE női röpisei.

 

SZTE EHÖK SE vs Eötvös DSE Debrecen – 3:0 (19,21,21)

Szeged, Egyetemi Sportközpont. Vezette: Szombathelyi Zs., Varjasi M.

SZTE EHÖK SE: MOLCSÁNYI, HORUCZI, MOLNÁR, NEIZER, FÜRDÖK, CSINTALAN. Csere: ÁDÁM (libero), KRCELIC, SELMECZY.

 

Csíkos Szilárd: -„A hétvégi torna sokat kivett a  játékosaimból. Ez meg is látszott a játék képén, és pont ezért volt a megszokottnál nehezebb megnyerni a találkozót. Fejben sokszor nem a pályán voltak a lányok. Ez főképp a nyitásokban mutatkozott meg. Az, hogy ennek ellenére is mienk a három pont azt bizonyítja, hogy megérdemeltük, mert nagyot küzdöttek a lányok!”

 

A következő mérkőzésre november 24-én 17 órától kerül sor, amikor a Szolnok együttesét látja vendégül a SZTE EHÖK SE. Ezzel a mérkőzéssel kezdődik majd meg az alapszakasz második köre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik