Sport

Haye szögre akasztja a kesztyűt?

ökölvívás (ökölvívás, )
ökölvívás (ökölvívás, )

A brit bunyósnak vállműtéte után azt mondták az orvosok, hogy vonuljon vissza. Tyson Fury keményen beszólt David Haye-nek, aki már két közös bunyót visszamondott.

A jelek szerint David Haye és a szintén brit Tyson Fury összecsapását sosem rendezik meg. A két nehézsúlyú öklöző szeptemberben szállt volna ringbe, ám Haye akkor egy edzésen megsérült, amely miatt le kellett fújni a bunyót. A 33 esztendős, egyszer már visszavonult cirkáló- és nehézsúlyú világbajnok a múlt héten vállműtéten esett át, így a februárra halasztott mérkőzést is törölni kellett, ráadásul az orvosok azt tanácsolták neki, akassza szögre a kesztyűt.

„Én komolyan hittem benne, hogy nem olyan vészes ez a sérülés. Az orvosom aztán MRI-re küldött, 24 órával később pedig már a műtőasztalon feküdtem. Lesújt hír volt ez a számomra, nagy terveim voltak a jövő évre és egyértelmű célom volt, hogy visszaszerezzem a világbajnoki címet a nehézsúlyban – amit a szurkolóim megérdemelnek. Ugyanakkor ez az év a legpechesebb volt az életem során” – olvasható Haye nyilatkozata a hivatalos honlapján, amelyben ő maga is megpendíti: lehet, hogy az itt az ideje a visszavonulásnak.

Fury nem rejtette véka alá a véleményét, ugyan vulgárisabban megfogalmazva, de lánynak titulálta Haye-t az interneten. Sőt, annyira belelendült, hogy már Vitalij Klicskóval szeretne összecsapni. Mint írta, azt szeretné megmutatni, hogy egy feltörekvő bunyós hogyan bánik el egy időssel.

Klicskóékat „ismerve” a válasz nem marad majd el.


Haye a műtét utáni lábadozás során
Fotó: Twitter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik