Sport

Michelisz tömegbalesete után is roncsderbiztek a pilóták

Michelisz-Norbert(960x640)(1).jpg (michelisz norbert, )
Michelisz-Norbert(960x640)(1).jpg (michelisz norbert, )

A túraautó-világbajnokság utolsó, makaói versenyhétvégéje nem sikerült jól Michelisz Norbertnek.

A Zengő Motosport pilótája ugyanis szerette volna megelőzni az összetett pontversenyben Robert Huffot, aki mindössze egyetlen pontra volt tőle, ám ez nem sikerült Michelisznek, aki az első futamon a negyedik helyre hozta be a Hondát, Müller, Monteiro és Huff mögött.


Nem tudta megelőzni Huffot
Fotó: MTI

A rendkívül nehéz, utcai pályán aztán bekövetekzett az, amit senki sem szeretett volna: a második futamon rajtja után Michelisz összeakadt Tom Chilton autójával. Emiatt a Honda a szalagkorlátnak ütközött, ami azonnal vissza is dobta a többi autó közé, melyek így egyenesen belerohantak Micheliszbe. A narancs-fekete Civicet teljesen leamortizálták, véget vetve a magyar pilóta versenyének.

Nem sokkal később ismét tömegkarambol miatt szakították félbe a futamot, hiszen Chiltonba szaladt bele mindenki a sárga zászló ellenére.

Michelisz Norbert végül a hatodik helyen zárta az évet, csakúgy, mint tavaly.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik