Sport
Vajda-Attila(1)(960x640)(1).jpg (vajda attila, )

Vajda Attila új hajót tesztelt

24.hu
24.hu

2013. 11. 15. 10:18

Vajda Attila az elmúlt hetek megerőltető eseményei – többek között a Bécs–Pozsony–Budapest ultramaratoni teljesítése - után az elmúlt héten Portugáliába utazott, hogy a világ első számú verseny- és túrahajó-építő vállalatánál a NELO-nál tesztelje a következő szezonra szánt hajóját.

Ezeken a teszteléseken elsősorban a legújabb fejlesztéseket, újításokat mutatják meg neki, hiszen azon a szinten, melyet ő képvisel, már a legkisebb apróságok is sokat – akár másodperceket – jelenthetnek – írja a szeged.hu.

Szerencsére évek óta tart ez a kapcsolat, és úgy gondolom, ezzel is éreztetik velem, hogy nemcsak egy versenyző vagyok a sok közül, hanem egy olyan kenus, akinek adnak a szavára” – mondta Attila, aki fantasztikus körülmények között segíti saját hajóját előállítani Villa de Condéban, a Nelo központjában.

Furcsa, hogy szinte minden kérésemet azonnal teljesítik, és ha kell, akár darabjaira szétszedik az adott hajót, hogy átállítsanak benne valamit. Nagyban hasonlít a Forma-1-hez, hiszen ott is a pilóták mondják meg, mi az ideális beállítás a számukra, és ezúttal itt is mindenki azért dolgozik, hogy nekem minél jobb legyen a hajóban” – mondta a pekingi olimpia egyetlen magyar egyéni aranyérmese.

A szegedi klasszis elmondta, a szakemberek és ő is akkor a legboldogabb, amikor az elképzelései találkoznak a számítógépen kapott eredményekkel, hiszen akkor azzal az adott beállítással már nem kell foglalkozniuk.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.