Sport

Kerékpár: megtisztítanák a sportágat a doppingtól

tour de france (tour de france, )
tour de france (tour de france, )

Büntetlenséget kaphatnának a doppingról valló aktív kerékpárosok a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) és a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) javaslata szerint.

John Fahey, a WADA és Brian Cookson, az UCI elnöke Johannesburgban, a WADA világkongresszusán találkozott egymással, és ott egyeztettek a sportág “megtisztításáról”.

Kiemelték, hogy az örökös eltiltást kapott és hét Tour de France-elsőségétől megfosztott amerikai Lance Armstrongra nem vonatkozna a javaslat, hiszen ő már befejezte pályafutását. Fahey megjegyezte, minden esetben külön-külön vizsgálnák meg, hogy kinek adnának “mentelmi jogot”.


Mentelmi jogot kapnak, akik bevallják a doppingolást
Fotó: AFP

A szeptemberben megválasztott Cookson kampányának része volt, hogy igyekszik mindent átláthatóvá tenni, és feltárni az UCI múltját is, hogy 2014-re egy korábbinál hatékonyabb szervezetet vezethessen. A korábbi két UCI-elnököt, Pat McQuaidet és Hein Verbruggent korrupcióval vádolják, és a gyanú szerint közük lehetett Armstrong doppingcsalásához. Az amerikai bringás úgy tudott tiltott szerekkel élni több mint egy évtizeden keresztül, hogy hivatalosan nem akadt fenn az ellenőrzésen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik