Sport
Lance Armstrong (lance armstrong, )

„Armstrong nem érdemel kegyelmet”

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint az örökre letiltott bringás nem menekülhet szorult helyzetéből.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint az életre szóló eltiltással büntetett Lance Armstrong amerikai országúti kerékpáros már elkésett azzal, hogy teljes őszinteséggel és részletességgel valljon doppingos múltjáról.

A többek között hét Tour de France-győzelmétől is megfosztott 42 éves bringás hétfőn a BBC-nek azt mondta, ha “fair” tárgyaláson vehet részt, akkor mindent elmond, de annyit kér, hogy egyenlő elbírálás alá essen azokkal, akik már korábban elismerték bűnösségüket.

“Megpróbál alkut kötni most, miután már minden bebizonyosodott, s rájött, hogy nem menekülhet a szorult helyzetéből… Nem jó megoldás csökkenteni a büntetést, vagy bármilyen módon kegyelmet gyakorolni vele szemben” – nyilatkozta Bach szerdán a johannesburgi doppingellenes világkonferencián.

Lance Armstrong (lance armstrong, )
Armstrong  fair-tárgyalást szeretne, a NOB-elnök szerint nem érdemli meg
Fotó: AFP

A NOB német elnöke hozzátette, találkozni fog Brian Cooksonnal, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) új vezetőjével, hogy tárgyaljanak a sportágban előfordult doppingesetekről, illetve a tiltott szerek használatával kapcsolatos szankciókról.

“Úgy gondolom, a kerékpársport megragadta a lehetőséget arra, hogy erősítsen a doppingellenes harcán” – mondta Bach. “Amit eddig láttam és hallottam, az alapján a UCI nagyon jó irányba halad.”

Armstrong egyébként hétfőn azt nyilatkozta, szeretné lezárni a múltját, és továbblépni az életében, amely “nagyon keményen” megváltozott januári vallomása óta.

Az amerikai kerékpáros úgy tudott tiltott szerekkel versenyezni több mint egy évtizeden keresztül, hogy hivatalosan nem akadt fenn az ellenőrzéseken.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73886068, Ola Rosling interj˙, Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.