Sport

Pintér Attila: megérdemelten nyertünk

ETO(960x640).jpg (ETO)
ETO(960x640).jpg (ETO)

A Győri ETO FC - Kaposvári Rákóczi mérkőzés utáni sajtótájékoztatón kiderült: máshogy látták a 90 percet az edzők.

Prukner László szerint rászolgáltak volna az egy pontra, Pintér Attila viszont úgy látta: miután a vendégcsapatnak komolyabb helyzete nem volt, idő kérdése volt, mikor szerzi meg a vezetést csapata. Ez a pillanat végül a 65. percben jött el, de előtte és azt követően is az ETO akarata érvényesült.

Pintér Attila: “Az első félidőben többször veszélyeztethettük volna, de az utolsó passzokba rendre hiba csúszott. A Kaposvárnak nem nagyon volt gólszerzési lehetősége, mi a második félidőben kapufát is rúgtunk. Fegyelmezetten, tíz emberrel védekezett az ellenfél a saját térfelén, de sikerült nyomás alá helyeznünk és felörülnünk őket. Jól védett az ellenfél kapusa is, és látható volt az is, hogy milyen védekezésre volt szükségük ahhoz, hogy a bajnoki címre pályázó Videotont legyőzzék. A cserék után eldőlt a mérkőzés, sorra alakítottuk ki a helyzeteket. Megérdemelten nyertünk”

Prukner László: “Először is gratulálok a Győrnek, de azt hiszem, a mutatott játék alapján rászolgáltunk volna a döntetlenre. Több kétes szituációra kíváncsi leszek a felvételek után, úgy érzem, többször is kétes ítéletek sújtották a csapatomat, többek között a 16-oson belül volt egy kezezés, amiért nem kaptunk tizenegyest, és a Győr gólja előtt is kíváncsi leszek, hogy a játékosom miért nem tudott felugrani. A kisebbeknek sokszor kevesebb jár az igazságból.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik