Sport

Drámai meccsen kapott ki a Miami Heat

A Boston Celtics kosárlabdacsapata hatalmas meglepetésre nyerni tudott a címvédő otthonában az NBA-ben.

Hihetetlen mérkőzésen kapott ki a Miami Heat magyar idő szerint vasárnap hajnalban. A címvédő a több sebből vérző Boston Celticset fogadta hazai környezetben és összességében nem is játszott rosszul a floridai alakulat, az egész meccset tekintve közel 58 százalékkal, a negyedik negyedben pedig majdnem 67 százalékkal tüzeltek a játékosok a mezőnyből.

Hiába dobott azonban a LeBron James, Chris Bosh, Dwyane Wade szupertrió összesen 63 pontot, a mérkőzés végét rendesen elszúrta a Heat. A hazaiak 3,6 másodperccel a találkozó vége előtt még 110-106-ra vezettek, ám ekkor a Boston értékesített egy duplát, majd 6 tizedmásodperccel a lefújás előtt faultolták Wade-et. A veterán hátvéd kihagyta az első, majd a második büntetőjét is, ráadásul mivel a labda másodjára nem érintette a gyűrűt az óra sem pörgött le. Időkérés után a Celtics jöhetett, a labda Jeff Greenhez került, aki a sarokból egyből felemelte a triplát és nem hibázott, 111-110-ra nyert a Boston.


Green a sarokból döntötte el a meccset
Fotó: AFP

Kétszeri hosszabbításban őrizte meg hazai veretlen mérlegét a Cleveland Cavaliers. A Philadelphia 76ers ellen végig nagyon szoros volt a meccse, majd a második hosszabbítás vége előtt 6 tizedmásodperccel Kyrie Irving tört be a palánk alá és egy duplával zárta le a meccset, amelyet 37 egységgel és 12 assziszttal zárt.

A bajnokság egyetlen veretlen csapata, az Indiana Pacers ezúttal sem talált legyőzőre, a ligaelső a hetedik sikerét a Brooklyn Nets ellen könyvelte el.

Eredmények – NBA, alapszakasz

Toronto Raptors – Utah Jazz 115-91
Atlanta Hawks – Orlando Magic 104-94
Brooklyn Nets – Indiana Pacers 91-96
Cleveland Cavaliers – Philadelphia 76ers 12-125 – kétszeri hosszabbításban
Miami Heat – Boston Celtics 110-111
Houston Rockets – Los Angeles Clippers 94-107
Memphis Grizzlies – Golden State Warriors 108-90
Milwaukee Bucks – Dallas Mavericks 83-91
Sacramento Kings – Portland Trail Blazers 85-96

Videó – Így kapott ki a Miami:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik