Sport

Kárpáti György: Az egyik szemem sír, a másik nevet

Kárpáti György örül és nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy megkapta a Nemzet Sportolója címet.

A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó pénteken hangsúlyozta, hogy a büszkeség mellett mély szomorúságot is érez: “Az egyik szemem sír, a másik meg nevet, mivel legjobb barátom, Gyarmati Dezső augusztusi halálával üresedett meg az a hely, amelyre most én kerültem” – fogalmazott.

A pólós berkekben Gyurikaként becézett 78 éves Kárpáti György hozzátette: óriási dolognak tartja, hogy a nemzet sportolói egyhangúlag, ellenszavazat nélkül javasolták őt a címre.

“Köszönet a tizenegy társamnak, hogy engem választottak, roppant nagy megtiszteltetés ez nekem” – jelentette ki, majd azt is elárulta: tíz napja hallott róla először, hogy ő lehet a befutó.

“Végül a szerda esti kormányülés tett pontot a döntésre, ekkor dőlt el végleg, hogy én is a nemzet sportolója lettem” – mondta Kárpáti György.


Kárpáti György egyhangú döntést követően lett a Nemzet Sportolója
Fotó: MTI

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sportért és ifjúságért felelős államtitkársága csütörtökön közölte, hogy a kormány elfogadta a nemzet sportolóinak egyhangú javaslatát, s ennek alapján ítélte oda a címet. A titulust és a vele járó életjáradékot tizenkét olyan sportoló viseli, illetve kapja, aki betöltötte hatvanadik életévét, kimagasló eredményt ért el, és aktív sportpályafutása után is fontos szerepet töltött be a magyar sportéletben.

Az Emmi közleményében emlékeztetett arra, hogy 2011-ben jelentősen módosultak a cím adományozásának eljárási szabályai. Az új szabályozás értelmében a nemzet sportolói tesznek javaslatot az új tagra. Az indítványt a sportpolitikáért felelős miniszter, Balog Zoltán terjesztette a kormány elé. Az indoklás szerint Kárpáti György háromszoros olimpiai bajnok magyar vízilabdázó, edző, minden idők legfiatalabb olimpiai bajnok vízilabdázója színes és eredményes sportkarrierje, edzői és sportvezetői pályafutása alapján érdemelte ki a címet.

A Nemzet Sportolója cím jelenlegi birtokosai

Balczó András háromszoros olimpiai bajnok öttusázó (2004-től)
Hammerl László olimpiai bajnok sportlövő (2004)
Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász (2004)
Kulcsár Győző négyszeres olimpiai bajnok vívó (2004)
Portisch Lajos olimpiai bajnok sakkozó (2004)
Székely Éva olimpiai bajnok úszó (2004)
Weltner Györgyné Ivánkay Mária nyolcszoros siketlimpiai bajnok asztaliteniszező (2004)
Földi Imre olimpiai bajnok súlyemelő (2007)
Rejtő Ildikó kétszeres olimpiai bajnok tőrvívó (2007)
Buzánszky Jenő olimpiai bajnok labdarúgó (2011)
Grosics Gyula olimpiai bajnok labdarúgó (2011)
Kárpáti György háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó (2013)

A korábbi tagok:

Puskás Ferenc olimpiai bajnok labdarúgó (2004-2006)
Zsivótzky Gyula olimpiai bajnok kalapácsvető (2004-2007)
Polyák Imre olimpiai bajnok birkózó (2004-2010)
Albert Flórián aranylabdás labdarúgó (2004-2011)
Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó (2004-2013)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik