Sport

Kajakosok futnak a Börzsönyben

Olimpiai bajnok is indul a nagy-hideg-hegyi futónapon a téli felkészülés hagyományos kezdetén.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) szombaton ismét megrendezi nagy-hideg-hegyi futónapját.

A sportágban hagyományosan ez a hét és fél kilométeres verseny szimbolizálja a téli felkészülés megkezdését. Az MTI arról számol be, hogy a szervezet honlapja alapján az eseményre közel 900-an regisztráltak előzetesen, de nevezni még a verseny napjának reggelén, a helyszínen is lehet.

Az olimpiai bajnokok közül Szabó Gabriella biztosan ott lesz a rajtnál. “Már négy hete elkezdtem az alapozást, rengeteget eveztem és futottam, nagyon jó formában vagyok – mondta a G4S Honvéd kajakosa, aki 2010-ben egyszer már lefutotta a nagy-hideg-hegyi távot. Akkor kifejezetten kemény erőpróbának érezte a futást, különösen az utolsó háromszáz méteres meredeken jutott fel nehezen, de most kipihentebbnek érzi magát.

A szervezők idén is értékes tárgynyereményeket adnak át: a résztvevő kajak-kenu szakosztályok között az MKKSZ egy-egy K-1 és MK-1 kajakot, valamint C-1 és PC-2 kenut sorsol ki. A sorsoláson azok az egyesületek vehetnek részt, akik legalább öt fővel indultak a futáson.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik