Sport

Évtizedek óta nem történt ilyen Bostonban

Boston Celtics, Memphis Grizzlies (boston celtics, memphis grizzlies, )
Boston Celtics, Memphis Grizzlies (boston celtics, memphis grizzlies, )

Negyedik mérkőzésén is kikapott a Boston Celtics kosárlabdacsapata az NBA-ben.

Negyedik mérkőzését követően is győzelem nélkül áll a Boston Celtics, ilyen az 1969-70-es szezon óta nem történt a klubbal. Ezúttal a Grizzlies értékesítette a papírformát, igaz a vendégek sokáig meccsben voltak, ám az utolsó negyedet 29-16-ra elveszítették, ez lett a vesztük. Hazai oldalon Jerryd Bayless mind a 15 pontját az utolsó 12 percre tartogatta.


Küzdelmes szezon elé néz a Boston Celtics
Fotó: AFP

Talán a legvérmesebb Philadelphia 76ers szurkolók sem számítottak arra, hogy csapatuk 3-0-val kezdi az NBA alapszakaszát. Márpedig ez történt, magyar idő szerint kedden hajnalban pedig a Golden State Warriors látogatott a Testvéri szeretet városába, amely ezt megelőző öt meccsét elveszítette a Philly ellen. Nos, ez a sorozat megszakadt, a GSW magabiztosan tartotta kézben a meccset, az első negyed végén 14, félidőben pedig már 24 pont volt a vendégek előnye, a 76ers innen már nem tudott visszakapaszkodni. André Iguoadala 18 dobásából 11 is a gyűrűben kötött ki, a veterán kosaras 32 ponttal és karrierje legjobbjának számító hét triplával keserítette volt csapatát.

A Los Angeles Clippers ugyan egy zakóval indította a szezont, azóta azonban zsinórban három győzelmet szerzett, ezúttal a Houston Rockets ellen. Már előzetesen is sok pontra lehetett számítani a két együttes találkozóján, azonban a 137-118-as végeredmény így is kissé meglepő. A Clippers már egy félidő után 78-nál járt, ez a legtöbb azóta, hogy a franchise az 1984-85-ös szezonban az Angyalok városába költözött. Chris Paul igazi vezéregyéniség volt ismét: a liga egyik legjobb irányítója 23 ponttal és 17 lepattanóval zárt, ilyen jó meccse 2009 óta nem volt. Pályafutása során 51. alkalommal ért el legalább 15 egységet és 15 gólpasszt, az aktív játékosok közül egyedül a veterán Steve Nashnak van több ilyen mérkőzése, 59.

A Minnesota Timberwolves elveszítette veretlenségét, miután 93-92-re kikapott a Clevelandtől. Kevin Love két másodperccel a végső dudaszó előtt triplát rontott.

Eredmények – NBA, alapszakasz

Philadelphia 76ers-Golden State Warriors 90-110
Cleveland Cavaliers-Minnesota Timberwolves 93-92
Memphis Grizzlies-Boston Celtics 95-88
Los Angeles Clippers-Houston Rockets 137-118

Videó – Negyedik meccsét is elbukta a Boston:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik