Sport

Kovács Ágnes a Hírességek Csarnokában

A 2000-ben olimpiai bajnok mellúszó Kovács Ágnest beválasztották a vizes sportágak legnagyobbjait tömörítő Hírességek Csarnokának (ISHOF) tagjai közé.

A szervezet közleménye szerint a 200 méter mellen a sydneyi játékokon arany-, 1996-ban, Atlantában bronzérmes, s ugyanebben a számban kétszeres világbajnok (1998, 2001) Kovács mellett – többek között – a magyar származású úszóedző, Nagy József is bekerül a Hall of Fame-be.

“Ez az egyik legnagyobb elismerése a 13 éves nemzetközi pályafutásomnak. A Hírességek Csarnokában tényleg a legnagyobb úszók, olimpiai és világbajnokok kapnak helyet, és nagyon boldog vagyok, hogy az eredményeimet úgy értékelték, hogy méltó vagyok a tagságra” – mondta Kovács, aki különböző mellúszó távokon hétszeres Európa-bajnok is.


Kovács Ágnes halhatatlan lett
Fotó: MTI

Az úszóknál a 32 éves Kovács Ágnes mellett olyan nagyságokat iktatna be a következő alkalommal a Hírességek Csarnokába, mint az ausztrálok kiválósága, Grant Hackett és az amerikai Tom Malchow, a szinkronúszók között egy ikerpár, Penny és Vicki Vilagos, a vízilabdázóknál az olasz Carlo Silipo és a holland Karen Kuipers, a műugróknál pedig a kínai Peng Po.

A beiktatási ceremónia időpontját később hozzák nyilvánosságra.

Videó – Kovács Ágnes olimpiai aranya:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik