Sport

Kiheverte a betegségét Gyurta Dániel

gyurta dániel (gyurta dániel)
gyurta dániel (gyurta dániel)

Olimpiai és világbajnok mellúszónk kiváló állapotban várja a rövidpályás Világkupa-sorozat utolsó túráját.

Gyurta Dániel kisebb betegséggel küzdött az utóbbi időben, így kénytelen volt kihagyni a sorozat közép-keleti szakaszát, így Moszkvában, Dubajban és Dohában sem tudott rajtkőre állni – pedig előzetesen be voltak tervezve ezek a versenyek. Ez az összetett eredményén is meglátszik, ugyanis míg korábban csak a dél-afrikai Chad Le Clos és az orosz Vlagyimiri Morozov előzte őt meg a rangsorban, addig most már visszacsúszott a nyolcadik helyre.


Gyurta Dáneil újra rajtra kész
Fotó: MTI

„Remélem, sikerül egy kicsit feljebb jönnöm, de nem ez a lényeg, hanem hogy úgy menjen a versenyzés, ahogy szeretném. A betegséget teljesen kihevertem, az elutazás előtti héten már teljesen jól ment minden az edzésen, azaz nem lehetett kérdés, hogy indulok az utolsó három versenyen” – mondta az elutazás előtt a 24 esztendős Gyurta a Magyar Úszó Szövetség honlapjának.

A rövidpályás Világkupa a távol-keleti túra keretében Szingapúrba, Japánba és Pekingbe látogat el novemberben. A Japán fővárosban a nemzetközi szövetség, a FINA külön kérésére Gyurta lesz az eseményt felvezető sajtótájékoztató díszvendége.

A Világkupa-sorozat további állomásai és a magyar indulók

6. állomás – november 5-6., Szingapúr:
Hosszú Katinka, Földházi Dávid, Gyurta Dániel, Gyurta Gergely, Lukács Evelyn

7. állomás – november 9-10., Tokió:
Hosszú Katinka, Földházi Dávid, Gyurta Dániel, Gyurta Gergely

8. állomás – november 13-14., Peking:
Hosszú Katinka, Földházi Dávid, Gyurta Dániel, Gyurta Gergely

Ajánlott videó

Olvasói sztorik