Sport

Valkusz Máté Európa legjobbja

tenisz (tenisz, )
tenisz (tenisz, )

A magyar teniszező nem csak vezeti az U16-os fiúk európai ranglistáját, hanem bebiztosította év végi elsőségét is.

A 15 éves tehetséget egy évvel ezelőtt az U14-es kategóriában a második helyen rangsorolták. Idén még jobban teljesített, s mindenkit maga mögé utasítva már az ő hátát nézi a mezőny. Korábban ez a bravúr egyetlen magyar teniszezőnek sem sikerült.

Alig ötévesen kezdte a teniszt, azt állítja, az első tréningen az edző mindjárt komoly feladat elé állította.

“Azt mondta, hogyha tízből négyet  átütök, akkor teniszező lehetek és beállhatok teniszezni. Tízből kilencszer át tudtam ütni, már akkor mondták, hogy tehetség vagyok és hogy nekem ezt a sportágat kell űznöm később is” – nyilatkozott Valkusz az RTL Klub tegnap esti Híradójában.

Öt évvel ezelőtt Zsiga Máté másodikként végzett az U16-osok között: ezt a kiváló eredményt sikerült idén túlszárnyalnia Valkusznak.

A női mezőnyben volt már hasonlóra példa: tavaly Gálfi Dalma volt az U14-es ranglistavezető, a most már felnőttek között szereplő Babos Tímea pedig anno harmadik volt ugyanebben a kategóriában.

Az U16-os korosztály listája amúgy bővelkedik a magyarokban, Udvardy Panna a 6., Szintai Dávid a 7., Mészáros Lotti a 9., Koncz Barnabás a 17., Kotormán Ákos a 38., Farkas Ricsi az 55., Füle Mátyás pedig a 99. helyen végzett. A 14-es fiúk legjobbja Piros Zsombor lett, aki a 41. helyen végzett, míg a lányoknál nem volt magyar a 100-ban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik