Sport

Elkészült az Eb-selejtezők sorsolása

röplabda (röplabda)
röplabda (röplabda)

Az Európai Röplabda Szövetség (CEV) szombaton, Luxembourgban elkészítette a 2015-ös női és férfi kontinensbajnokság selejtezőinek sorsolását.

A magyar női válogatott a második körben csatlakozik a belga-holland közös rendezésű Eb kvalifikációs sorozatához. A csapat Franciaország, Izrael, valamint az első selejtezőkör 1-es csoportjának (Svédország, Norvégia, Grúzia, Lettország) győztesének társaságában az E-csoportba került.

Ebben a fázisban két selejtezőtornán vesznek részt a csapatok 2014. május 22-25., valamint május 29. és június 1. között, később kijelölendő helyszíneken. Az első helyezettek kijutnak az Európa-bajnokságra, a második helyezettek pedig pótselejtezőt játszhatnak.

A magyar férfiválogatottnak az elmúlt évek gyenge eredményei miatt már a bolgár-olasz közös rendezésű Európa-bajnokság első selejtezőkörében pályára kell lépnie, méghozzá a 2. csoportban, Bosznia-Hercegovina, Svájc és Norvégia ellen, 2014. május 8-10., vagy május 9-11. között, egy később kijelölendő helyszínen. A csoportgyőztesek, valamint a három második helyezett közül a két legjobb továbbjut a második körbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik