Sport

NHL: megvan a szezon egyik legnagyobb potyája

Datsyuk (Datsyuk)
Datsyuk (Datsyuk)

Nincsen már veretlen csapat az észak-amerikai profi jégkorongbajnokságban, miután a Colorado Avalanche és a San José Sharks is kikapott. A Toronto egy egészen hihetetlen gól miatt szenvedett vereséget. Megdőlt Wayne Gretzky egyik edmontoni klubcsúcsa.

Két együttes emelkedett ki eddig az NHL alapszakaszából: a San José Sharks, valamint az elitligában edzőként idén debütáló Patrick Roy vezette Colorado Avalanche, ugyanis mind a két csapat megnyerte ezt megelőző hat mérkőzését. Magyar idő szerint pénteken hajnalban aztán mind két menetelő gárdának megálljt parancsoltak, igaz a Cápák legalább azt elmondhatják magukról, hogy a rendes játékidőben még nem találtak legyőzőre.

Kezdjük is a harmadik legnagyobb kaliforniai város csapatával: minden adva volt ahhoz, hogy a San José ismét besöpörjön egy újabb győzelmet, mivel Patrick Marleau-éknak háromszor is sikerült vezetést szerezniük Dallasban, legelőször mindössze 9 másodperccel kezdete után. A Stars azonban nem hagyta annyiban a dolgot, háromszor is egyenlített, majd miután sem a rendes játékidő, sem a hosszabbítás nem hozta meg a döntést, jöhettek a rávezetések. A kapusok lehúzták a rolót, egyedül Chiassonnak sikerült mattolnia Antti Niemit, a Dallas így végül otthon tudta tartani a győzelmet.


Jó az öreg a háznál – Pavel Datsyuk 8 meccsen 4 gólnál és 6 gólpassznál jár
Fotó: AFP

A Colorado a nagy rivális Detroit Red Wingst fogadta, épp maga Roy tudna órákon át mesélni a két csapat közelmúltbeli csatározásiról – lehet meg is szokta tenni. Ahogy az lenni szokott, ezúttal is igazán kiélezett küzdelmet láthatott a denveri publikum, a vendégek hiába húztak el 2-0-ra, két emberelőnyös gól értékesítésével egalizált az Avalanche a második harmadban. Ezúttal azonban kevésnek bizonyult a meccs közbeni feltámadás, az ihletett formában játszó Pavel Datsyuk vezette vendégek további kettőt ütöttek Varlamov kapujába, a Detroit 4-2-re nyerte meg a találkozót.

Ha már szó esett az eddigi veretlen csapatokról, szót kell ejteni az egyetlen nyeretlenről is: a New Jersey vesszőfutása tovább folytatódik, a Devils ezúttal az Ottawa Senators vendégeként szaladt bele egy 5-2-es vereségbe, pedig papíron a liga egyik legjobb kapuspárosa állt az együttes rendelkezésére. Mindhiába, ha elöl nincs aki igazi húzóemberré lépjen elő.

A Toronto Maple Leafs a szezon egyik legmulatságosabb góljával kapott ki a Carolina Hurricanestől: a kapus, Jonathan Bernier nézett el egy amúgy hosszúra ütött korongot, a kapu mögül visszapattanó pakkhoz olyan szerencsétlenül ért hozzá, hogy behúzta azt a saját kapujába. Pech.

Történt még egy nem mindennapi esemény: Taylor Hall, az Edmonton Oilers csatára nyolc másodperc különbséggel lőtt két gólt a New York Islanders ellen 3-2-re elveszített mérkőzésen és ezzel megdöntötte a legendás Wayne Gretzky klubcsúcsát.

Eredmények – NHL alapszakasz

Buffalo Sabres – Vancouver Canucks 0-3
New York Islanders – Edmontos Oilers 3-2
Phialdelphia Flyers – Pittsburgh Penguins 1-4
Toronto Maple Leafs – Carolina Hurricanes 2-3
Florida Panthers – Boston Bruins 2-3
Montréal Canadiens – Columbus Blue Jackets 5-3
Ottawa Senators – New Jersey Devils 5-2
Tampa Bay Lightning – Minnesota Wild 3-1
Chicago Blackhawks – St. Louis Blues 2-3 – szétlövésben
Nashville Predators – Los Angeles Kings 1-2 – szétlövésben
Dallas Stars – San José Sharks 4-3 – szétlövésben
Colorado Avalanche – Detroit Red Wings 2-4

Videó – Először kapott ki a Sharks:

Videó – Bevette Coloradót az ősi rivális:

Videó – Ezt a potyát nyelte be Bernier:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik