Sport

Jason Kidd már a plafonról lóg Brooklynban

Jason Kidd (jason kidd, )
Jason Kidd (jason kidd, )

A Brooklyn Nets visszavonultatta korábbi legendás kosárlabdázójának, a nyár óta a csapat vezetőedzőjeként dolgozó Jason Kiddnek az 5-ös számú mezét.

Az espn.com beszámolója szerint az ünnepélyes ceremóniára csütörtökön este, a Miami Heat elleni előszezon-meccset megelőzően került sor.

“Nem tudom, hogy vonultatták-e már bárkinek vissza a mezét úgy, hogy rohannia kellett dolgozni” – mondta az észak-amerikai profiligában (NBA) 21 szezont játszott Jason Kidd, jelezve, hogy minél hamarabb szeretne csapata mellett lenni.


Jason Kidd és a mennyeztről lógó meze
Fotó: Facebook

A kiváló irányító 2001-ben a Phoenix Sunstól szerződött az akkor még New Jersey Nets néven szereplő gárdához, mely addig rendre gyengén szerepelt. Kidd vezérletével a csapat rátalált a győztes útra, s 2002-ben és 2003-ban is megnyerte a Keleti főcsoport fináléját, s csak a nagydöntőben kapott ki, előbb a Los Angeles Lakerstől, majd a San Antonio Spurstől.

A kétszeres olimpiai bajnok (2000, 2008), tízszeres All Star-válogatott Kidd június elején jelentette be játékospályafutása lezárását, s szinte rögtön ezután meg is kapta a Nets kispadját. A 40 éves szakember a NBA-ben a Dallas Maverciksben, a Phoenix Sunsvan és a New York Knicksben szerepelt, a dallasiakkal 2011-ben NBA-bajnok lett.

A Brooklyn Nets a ceremónia után remekül játszva, 86-62-re legyőzte a bajnoki címvédő Miamit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik