Sport
Hajdu-Janos(1)(960x640).jpg (hajdu jános, )

Az Eb-hősökre épül a kéziválogatott

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2013. 10. 17. 10:40

Hajdu János, a magyar női kézilabda-válogatott megbízott szövetségi kapitánya kihirdette a keretét a Provident Kupára.

Október 25- és 27. között rendezik Szombathelyen a Provident Kupát, amelyen a brazil, a horvát és a norvég válogatott lesz a mieink ellenfele. A nemzetközi felkészülési tornának az a célja, hogy a szakmai stáb felmérje, hol is tart a decemberi, szerbiai világbajnokság előtt a nemzeti csapat.

A csontvelő-átültetésen átesett Karl Erik Böhn távollétében Hajdu János irányítja a válogatottat, a szakember pedig csütörtökön kijelölte 20 fős keretét.


Hajdu János a megbízott kapitány
Fotó: MTI

„A keret gerincét nyilvánvalóan a tavalyi Eb-bronzérmes csapat adja. A bajnoki mérkőzéseken nyújtott teljesítmények, illetve szerkezeti okokból behívtam Planéta Szimonettát és Mayer Szabinát is. Október végén a válogatott héten kezdődnek meg az Eb-selejtezők a jövő évi magyar-horvát rendezésű Európa-bajnokságra. Ha ezt szem előtt tartjuk, akkor tétmérkőzéses kötelezettség híján a lehető legjobban használjuk ki a hetet, hiszen négynapnyi felkészülést követően a kontinensviadal társ-házigazdája, Horvátország, a legerősebb Európán kívüli válogatott, Brazília, valamint az olimpiai bajnok Norvégia ligaválogatottja ellen léphetünk pályára, de az északiak is több olimpiai bajnokkal érkeznek Szombathelyre. Remélem, itthon tartjuk a Provident Kupát!” – idézi a szövetség honlapja Hajdut.

A magyar női kézilabda-válogatott kerete

Kapusok: Herr Orsolya (Győri Audi ETO), Kiss Éva (Fehérvár KC)

Jobbszélsők: Bognár-Bódi Bernadett (Győri Audi ETO), Kovacsicz Mónika (FTC Rail Cargo Hungaria), Orbán Adrienn (Győri Audi ETO)

Jobbátlövők: Planéta Szimonetta (Veszprém Barabás Duna Takarék), Rédei-Soós Viktória (Győri Audi ETO)

Irányítók: Görbicz Anita (Győri Audi ETO), Kovacsics Anikó (Győri Audi ETO), Szucsánszki Zita (FTC Rail Cargo Hungaria)

Beállók: Cifra Anita (FTC Rail Cargo Hungaria), Mayer Szabina (Fehérvár KC), Szamoránsky Piroska (FTC Rail Cargo Hungaria)

Balátlövők: Bulath Anita (Dunaújvárosi Kohász), Szekeres Klára (ÉTV Érd), Tomori Zsuzsanna (FTC Rail Cargo Hungaria), Triscsuk Krisztina (ÉTV Érd), Zácsik Szandra (FTC Rail Cargo Hungaria)

Balszélsők: Vérten Orsolya (FTC Rail Cargo Hungaria), Vincze Melinda (Dunaújvárosi Kohász)

A Provident Kupa programja:

Október 25.:
17 óra: Magyarország-Norvégia
19 óra Brazília-Horvátország

Október 26.:
13 óra 5 perc: Magyarország-Brazília
15 óra 5 perc: Horvátország-Norvégia

Október 27.:
10 óra: Norvégia-Brazília
12 óra 5 perc: Magyarország-Horvátország

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.