Sport

250-en futnak majd Budapestre

futás (futás)
futás (futás)

Az egyéni és a váltó kategóriákban közel 250-en állnak rajthoz a három országot érintő, ötnapos Bécs-Pozsony-Budapest ultramaratoni futóversenyen, mely szombaton reggel indul a bécsi Praterből.

Az idei, 317 kilométeres versenyre már nevezett a tavalyi egyéni verseny első három helyezettje, a váltóra pedig mintegy 50 csapat jelezte eddig részvételi szándékát. A rendezők pénteken este a Győri ETO parkban lévő versenyközpontban és másnap a rajt előtt órákban a bécsi Ernst Happel Stadionban is elfogadnak nevezéseket.

A szervezők a szokásos Bécs-Pozsony-Győr-Tata-Budakeszi-Budapest útvonalon idén egy kisebb módosítást hajtottak végre: a szlovák fővárosban ezúttal nem a Testnevelési Egyetem atlétikai pályáján lesz a befutó és a másnapi rajt, hanem egy másik sportlétesítményben. Ennek oka, hogy az elmúlt években gond volt a kísérőkocsik parkolásával, ezért hosszabbították meg az útvonalat.

A második nap a pozsonyi rajt után Rajkánál érik el Magyarországot a futók, majd a Szigetköz festői szépségű tájain kanyargó útvonalon érkeznek Győrbe, a Széchenyi István Egyetem nagy sportcsarnokába. A harmadik szakaszon a Győri ETO stadion parkolója és tatai edzőtábor között 62 kilométert, a negyedik etapon Tata és Budakeszi Knáb János utcai iskola tornacsarnoka között a jól ismert dimbes-dombos útvonalon 59 kilométert tesz meg a mezőny. A zárószakasz félmaratoni táv lesz, a budapesti Sportmax2-ben ér véget az embert próbáló verseny. Az utolsó napon külön félmaratoni versenyt rendeznek azok számára, aki nem vállalkoznak az ötnapos megmérettetésre.

Egy tavalyi közlekedési balesetből okulva változtattak a szervezők a versenyszabályokon. Előfordul ugyanis, hogy a pályán lévő csapattag hamarabb teszi meg futva a szakaszt, mint a kerülőutat választó kísérőkocsi a váltótárssal. Ilyen jellegű késés esetén a soron következő versenyző időjóváírás figyelembevételével folytathatja a versenyt. Ezzel a módosítással az a célja a szervezőknek, hogy a késés miatt ne a közlekedés más résztvevőit veszélyeztetően közelítsék meg a csapatbusszal a váltóhelyet.

A program

1. szakasz, október 19: Bécs-Pozsony
2. szakasz, október 20: Pozsony-Győr, 84 km
3. szakasz: Győr-Tata, 62 km
4. szakasz: Tata-Budakeszi, 59 km
5. szakasz: Budakeszi-Budapest, Sportmax2, 21,1 km

Ajánlott videó

Olvasói sztorik