Sport
fal (fal)

Óriási falfestményen ünneplik a magyar focit

Pálfi Rita
Pálfi Rita

2013. 10. 16. 12:17

Felavatták szerdán Budapest VII. kerületében azt a festményt, amely egy tűzfalon a magyar labdarúgó Aranycsapat 1953-as, londoni 6-3-as győzelmét örökíti meg.

A hatalmas munkára csaknem két éve készültek, a terveket és a kivitelezést a művészcsoport korabeli plakátok és fotók felhasználásával végezte. A Rumbach Sebestyén utca 10. szám mellett három hét alatt, négyszáz liter festék felhasználásával született óriásfestmény ezer négyzetméteren díszíti az utcaképet, s a magyar sporttörténet egyik kimagasló eredményének állít emléket. Az évszázad mérkőzésének november 25-én lesz a hatvanadik évfordulója.

Fotó: MTI/Földi Imre

Vattamány Zsolt polgármester szerint a legtöbb belvárosi kerülethez hasonlóan Erzsébetváros utcáin is számos kihasználatlan, esztétikailag kifogásolható falfelület található, bár ezek száma az utóbbi időben a megfelelő dekorációs eljárásoknak köszönhetően jelentős mértékben csökkent. A “TűzfalRehab az Erzsébetvárosban 2013” program keretein belül tavasztól ősz végéig hét tűzfal kapott-kap új külsőt a kerület belvárosi részén.

Nem érdekli a dicső múlt, csak a jelen és a rögvalóság? Szemezgessen kedvére!

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Quadrangular pieces of soap of various colors displayed on newsprint paper grouped by colors
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.