Sport

Böhn jobban van

Karl Erik Böhn, Siti Beáta (karl erik böhn, siti beáta)
Karl Erik Böhn, Siti Beáta (karl erik böhn, siti beáta)

A magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányának szervezetében elindult a fehérvérsejt-termelődés. Távollétében Hajdu János irányítja a csapatot, amely október végén Szombathelyen szerepel egy nemzetközi tornán.

A válogatott egyik segítője, Tord Ellingsen – aki már a csontvelő-átültetésen átesett Karl-Erik Böhn mellett is dolgozott – hétfőn elmondta, Böhn az egy hónappal ezelőtti műtéte után már jobban van. A korábbi szakvezető szervezetében elindult a fehérvérsejt-termelődés, így hamarosan otthon, speciális körülmények között gyógyulhat tovább.

Közben a decemberi, szerbiai világbajnokság előtt álló magyar női kézilabda-válogatott képet kaphat az október 25-27-ig tartó szombathelyi tornán arról, hogy hol tart a felkészülésben. Siti Beáta, a csapat másodedzője a magyar szövetség honlapjának elmondta: a Provident Kupán három kemény rivális, Norvégia, Brazília és Horvátország ellen kell bizonyítani.

“Képet kaphatunk arról, hogy egy kisebb sorozatterhelésből hogyan tudunk építkezni, továbblépni és gyorsan regenerálódni, mert erre nagyon nagy szükségünk lesz a világbajnokságon is” – mondta Hajdu János megbízott szövetségi kapitány segítője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik